Kevesen tudják, hogy Jókai Mór nemcsak a forradalmi eszmék mellett, hanem a magyar konyha védelmében is kiállt. 1862 július 6-án a Vasárnapi Újság 27-ik számának hasábjain Kakas Márton néven publikálta Nemzeti eledeleink című cikkét.

 

„Napjaink feladata minden téren összegyüjteni azt, a mi sajátunk, a mi nemzeti életünk alakitó része: népünk költészete, dallamai, viselete. […] A legnemzetiszínübb tábláju szakácskönyveinkben, nézzen bárki utána, fog-e csak egy töltött káposzta készitésmódjára találni? azok nem egyebek, mint magyarra forditott német és franczia konyhamüvészeti recipék. […] Miért ne lehetne nekünk egy tisztán „magyar” szakácskönyvünk, mely azon ételek készitésmódját adná elé, a mik épen népünk kedvenczei, s a miket a magyar gazdasszonyok tudnak ugyan, de a magyar szakácskönyvek nem ismernek.

Majd minden vidéknek van ily kedvencz eledele, a mit csak ott tudnak jól késziteni, a mi után a külföldre jutott magyar ember visszasohajtozik; és a mik valóban nekünk valók, és jó izüek.

Ilyenek: Első helyen: a kolozsvári töltött káposzta. 2) A szegedi paprikás hal. 3) A komáromi halászlé. 4) A kolozsvári levelen sült. 5) A tordai aranygaluska. 5) A kecskeméti béles (elnyujtott, de száraz tésztából készül.) 7) A szabadkai rácz pite. 8) Az abrudbányai bálmos, 9) A háromszéki haricskapuliszka. 10) A debreczeni magyar kolbász. 11) A komáromi csiramálé, 12) A szegedi tarhonya. 13) A debreczeni borsoska. 14) A csiki mézes pogácsa. 15) A görheny. 16) A kőrelebbencs, 17) A katakönyöke (Komárom.) 18) A boszorkánypogácsa, 19) A vetrecze. 20) A tokány. 21) A bocskoros. 22) A tárkonyos, 23) A czibere. 24) A debreczeni fonatos. 25) A miskolczi perecz. 26) A csalóközi tejfelgombócz. 27) Az erdélyi lucskos káposzta. 28) A rest asszony derelyéje. 29) A nyögvenyelő. 30) A korhelyleves. 31) A ludaskása. 32) A hajdukáposzta. 33) A csőröge. 34) A kaproslepény. 35) A dorongos fánk. 36) A rétesek és derelyék mindenféle nemei stb. stb. stb. És ezeknek megannyi variatiói.

Azonkivül a komáromi, miskolczi kenyér s a kolozsvári „czőkös czipó” sütésének módja; az egyszerü kalácssütés; s a disznóölés, elkészités, töltés, aprólékozás stb., magyaros rendi, mindezek sehol semmi könyvben nem olvashatók; szakácskönyveink csak ahhoz beszélnek, a ki fáczánnal szokott élni. […] Fel tehát hazám hölgyei, kik az általam elsorolt, vagy még nem is ismert eredeti magyar ételek készitésének titkait birjátok; […] küldjétek be a Vasárnapi Ujsághoz; én azokat összefogom gyüjteni s amikor együtt lesznek, ellátom ékes előszóval, és kiadom e czim alatt: „Valódi magyar szakácsnék könyve.” 

Hadd legyen valahára egy művem, a miről hálásan emlegessen meg a késő utókor.)