Káposztás hasé

Káposztás hasé

Hozzávalók
a töltelékhez: 80 dkg apróra reszelt fejes káposzta (édes káposzta), só, 0,5 dl olaj, 1-2 evőkanál kristálycukor, őrölt fekete bors, 1 evőkanál búzadara vagy zsemlemorzsa
a tésztához:
50 dkg levelestészta (vajastészta) – lehet fagyasztott is
a lekenéshez:
1 tojás
a tetejére: szezámmag vagy kömény (lehet reszelt sajt is)

1. A kitorzsázott, apróra reszelt káposztát fél evőkanál sóval összeforgatjuk és kb. fél órára félretesszük, hogy egy kicsit megereszkedjen.
2. Az olajat egy lábasban megforrósítjuk, a cukrot beleszórjuk, néha belekeverve aranyszőkére karamellizáljuk. A káposztát kinyomkodjuk, a pirított cukorra rakjuk. Gyakran keverve, lefödve puhára pároljuk. Csak a végén sózzuk, borsozzuk, mert a káposzta nagyon összeesik, így könnyű túlfűszerezni. Akkor jó, ha olyan az íze, mint amit káposztás tésztához főzünk. Végül hozzákeverjük a búzadarát.
3. Ha fagyasztott levelestésztával dolgozunk, akkor azt szobahőmérsékleten fölengedjük, ezután használjuk. 4 részre vágjuk, de még jobb, ha ott ahol hajtogatva van, 4 lapra szétszedjük, így könnyebb lesz nyújtani, a következő lépés ugyanis az, hogy enyhén meglisztezett gyúrólapon egyenként kb. 2 milliméter vastagságú, kb. 12 centi széles, 25-30 centi hosszú szalagra elnyújtjuk.
4. A pirított káposzta negyedét a tészta felénk eső egyharmadára hosszában, egyenletesen vastag csíkban ráhalmozzuk. A tészta szabadon maradt részét felvert tojással lekenjük, majd alulról kezdve a töltelékre hajtjuk, és továbbtekerjük. Úgy ügyeskedjünk, hogy a tészta vége (hajtás) a rúd aljára kerüljön. Ugyanígy készítjük elő a másik három tésztát is. Felvert tojással mindet lekenjük és szezámmaggal megszórjuk, de ez el is maradhat.
5. Éles késsel 2,5-3 centis darabokra vágjuk és sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk. Előmelegített sütőben, a közepesnél nagyobb lánggal (220 °C; légkeveréses sütőben 200 °C) 16-20 perc alatt szép barnásra, ropogósra sütjük.

8 főre
Elkészítési idő: 2 óra
Egy adag: 392 kcal ● fehérje: 7,6 gramm ● zsír: 24,5 gramm ● szénhidrát: 33,4 gramm ● rost: 2,7 gramm ● koleszterin: 84 milligramm