Fűszervaj – udvarmester vaj


Hozzávalók:
30 dkg vaj, 1 kiskanál só, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, 2-3 kiskanál citromlé, fél csokor petrezselyem, 1 csapott kiskanál mustár

1. A szobahőmérsékletű vajat fakanállal vagy elektromos habverővel szinte habosra keverjük. Megsózzuk, megborsozzuk, a citromlével és a finomra vágott petrezselyemmel ízesítjük. Ez az úgynevezett udvarmester vaj, amit kedvünkre tovább ízesíthetünk. Például kerülhet bele mustár, reszelt vöröshagyma vagy fokhagyma, apróra vágott metélőhagyma vagy pár csepp Worchester szósz is.
2. Egy kisebb alufólialapot kiterítünk, és egy ugyanakkora folpackot simítunk rá. A fűszervajat egy vastagabb csíkban ráhalmozzuk, és fölhengergetjük, hogy egy vastagabb rúd legyen belóle. Az alufóliát ellentétes irányba csavarjuk, így lesz jó szoros.
3. A fűszervaj másik formázási módja, hogy az ízes vajat csillagcsöves habzsákba töltjük és sütőpapírral bélelt tálcára csinos kis halmokat nyomunk belőle.
4. Bárhogy is formáztuk, a fagyasztóba rakjuk.
5. Ami a felhasználását illeti, az is kétféleképpen történhet. A dupla fóliába dermesztett vajat kicsomagoljuk, karikákra vágjuk. Mikor kitálaltuk az ételt, egy-egy ilyen karikát teszünk a frissen sütött, forró hússzeletre, ami arra ráolvadva, pompás ízt kölcsönöz a pecsenyének, de pontosan így ráolvaszthatjuk pl. a zöldköretre is. Másik lehetőség, hogy a készülő párolt zöldséget vagy sülő hússzeletet nem fűszerezzük, hanem egy-egy karika vajat hozzáadva ízesítjük.

A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.