Lyoni (sülthagymás) karaj krumplipürével


Hozzávalók:
65-70 dkg kicsontozott sertéskaraj, 3 evőkanál olaj, só, őrölt fekete bors, 2 gerezd fokhagyma, 1 csapott kiskanál sűrített paradicsom, 1 csapott mokkáskanál őrölt kömény, 1 csapott kiskanál finomliszt, kb. 3 dl víz, késhegynyi pirospaprika
a lyoni hagymához:
8 közepes fej vöröshagyma, finomliszt, bő olaj, só
a burgonyapüréhez:
1,2 kg burgonya, só, 6-8 dkg vaj, tej

1. A burgonyapüréhez való krumplit megtisztítjuk, kockákra vágjuk, és annyi vízben, amennyi ellepi, feltesszük főni. Közben megsózzuk.
2. A hagymát megtisztítjuk, vékonyan fölszeleteljük, gyűrűire szedjük.
3. A karajt, miután a tetején található vékony fehér hártyát lefejtettük, 10 szeletre vágjuk. Nagy, magas peremű serpenyőben az olajat megforrósítjuk, a húsokat oldalanként 1 perc alatt elősütjük rajta, közben kissé megsózzuk, megborsozzuk. Néhány darabot abból, ami a hagyma szeletelésénél maradt, hozzáadunk. Rádobjuk a fokhagymát is. A sűrített paradicsommal és a köménnyel ízesítjük, majd fél percnyi pirítás után a liszttel meghintjük. Újabb fél percig pirítjuk, a vizet ráöntjük. Amint fölforrt, kis lángra állítjuk, a pirospaprikával meghintjük. Lefödve, kis lángon kb. fél óra alatt a húst vajpuhára pároljuk.
4. Következik a hagyma sütése. A hagymakarikák kb. ötödét lisztben megforgatjuk, majd bő, forró olajban 3-4 perc alatt szalmasárgára sütjük. Alaposan lecsöpögtetjük, tepsibe szórjuk. Ugyanígy, több részletben sütjük meg a maradék hagymát is. Amikor mind kész, enyhén megsózzuk és 60-70 ºC-os sütőben melegen tartjuk.
5. A burgonya megfőtt, így leszűrjük. Elektromos habverővel, a vajjal és annyi tejjel keverjük simára, hogy krémes állagú legyen. Ha kell utánasózzuk.
6. Tálaláskor a puha húst tányérra rakjuk,- személyenként 2 szeletet -, és az átszűrt pecsenyelével leöntjük. A burgonyapürét mellékanalazzuk, végül gazdagon megrakjuk a sült hagymával.

5 főre
Elkészítési idő: 1 óra
Egy adag (körettel): 812 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.