Csirkevagdalt cukkinicsatnival

Csirkevagdalt cukkinicsatnival
Hozzávalók:
10-15 dkg mogyoróbél, 4 vékony szelet szendvicskenyér, 50 dkg csirkemellfilé, 1 gerezd fokhagyma, 1 csokor metélőhagyma, só, 2 evőkanál nem túl sós szójamártás, 3 kiskanál csípős currypor, 2 tojás, 5 dkg vaj, 25 dkg cukkini, 3 evőkanál narancslekvár, 3 evőkanál olaj, 4 evőkanál citromlé
a sütéshez:
4-5 evőkanál olaj

1. A mogyorót – miután vékony barna héját ledörzsöltük róla – egy serpenyőben zsiradék nélkül aranybarnára pirítjuk, ha kihűlt, durvára vágjuk.
2. A kenyeret hideg vízbe áztatjuk, majd jól kifacsarjuk, és a hússal együtt ledaráljuk.
2. A fokhagymát meg a metélőhagymát apróra vágjuk, majd a mogyoróval együtt a húshoz adjuk. Megsózzuk, a szójamártással és a curryvel fűszerezzük, a tojásokat meg a vajat beledolgozzuk. Ha lágynak találnánk, egy kevés zsemlemorzsát is keverhetünk hozzá.
3. A cukkinit megmossuk, a négyoldalú reszelő nagyobb lyukú felén durvára reszeljük. Enyhén besózva pihentetjük, amíg a vagdalt megsül.
4. Ehhez a húsos masszából 8 féltenyérnyi pogácsát formálunk, és egy serpenyőben a kissé megforrósított olajon, közepes lángon oldalanként 5-5 percig sütjük, végül jól lecsöpögtetjük.
5. A besózott cukkinit jól kinyomkodjuk, és a narancslekvárral, az olajjal meg a citromlével ízesítjük. Ez a cukkinicsatni, amivel a húspogácsákat tálaljuk. Narancslekvár helyett mangólekvárt is használhatunk. Külön köret nem kell hozzá.

Jó tanács
– Darált pulykamellfiléből vagy borjú- illetve sertéscombból ugyanígy készíthetjük.

4 főre
Elkészítési idő: 40 perc
Egy adag: 694 kcal • fehérje: 40,6 gramm • zsír: 45,1 gramm • szénhidrát: 31,4 gramm • rost: 2,7 gramm • koleszterin: 219 milligramm