Mozzarella paradicsommal


Hozzávalók:
3 csomag mozzarella sajt (lé nélkül 37,5 dkg), 5-6 szép paradicsom, 1 csapott kiskanál só, frissen őrölt fekete bors, 1-2 gerezd fokhagyma, 1 kis csokor petrezselyem, 6-10 evőkanál olívaolaj, 2-3 szál bazsalikom

1. A sajtot leszűrjük, lecsöpögtetjük, majd a paradicsomokkal, – miután szárukat kimetszettük –, 3 milliméter vastag karikákra vágjuk. Ha a paradicsom túl nagy, akkor először félbehasítjuk, csak azután szeleteljük. Egy nagy, lapos salátástálon a sajt- és paradicsomkarikákat úgy rakjuk körbe, hogy félig takarják egymást. Sóval és őrölt borssal – jó, ha frissen őröljük – meghintjük.
2. A fokhagymát meghámozzuk, pépesre zúzzuk. A petrezselymet megmossuk, lecsöpögtetjük, leveleit apróra vágjuk. Ezt úgy a legkönnyebb, ha szárát összefogjuk s leveleit addig vágjuk, míg odáig elérünk. Ezután a fokhagymával együtt az olajba keverjük. Kiskanállal a paradicsomos sajtra locsoljuk, végül a megmosott bazsalikomleveleket rácsipkedjük. Ha túl nagyok, összevágva szórjuk rá. Azonnal tálaljuk, különben a paradicsom összeesik. Forró pirítóssal kínáljuk.

Jó tanács
– Mozzarellából többfélét kapni. Ehhez a recepthez az a fajta kell, amelyik lében úszik, ez való salátába.
– A sajtot hullámos pengéjű késsel is fölszeletelhetjük, úgy dekoratívabb.
– Olívaolaj helyett kukoricacsíra-olajat is használhatunk, de azért ez az olasz fogás olívával az igazi.
– Bazsalikomból friss híján szárítottat is használhatunk, de ezt előre keverjük az olajba, hogy kissé felpuhuljon.

4 főre
Elkészítési idő: 25 perc
Egy adag: 1668 kJ/400 kcal • 17,4 g fehérje • 32,1 g zsír • 8,8 g szénhidrát • 2,2 g rost • 20 mg koleszterin

A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.