Kocsonyázott tormakrémes sonkatekercs


Hozzávalók az aszpikhoz:
1 liter víz, 2 tyúkhúsleveskocka, 1 kiskanál 10%-os ételecet, 6 dkg zselatinpor
a tormakrémes sonkatekercshez:
5 dkg vaj, 1 púpozott evőkanál finomliszt, 4 dl tej, 2-3 evőkanál lecsöpögtetett ecetes torma, 1 csapott kiskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 kiskanál porcukor, 1 kiskanál citromlé, 12 vékony szelet gépsonka, 2 főtt tojás, 1 kis csokor petrezselyem a tálaláshoz: 1,5 kg kész franciasaláta

1. Az aszpikhoz kb. 8 deci vizet egy lábasba töltünk, a leveskockát belemorzsoljuk vagy az ételízesítőt beleszórjuk, az ecettel ízesítjük, 2 percig forraljuk. A zselatint 1-2 percre a maradék vízbe áztatjuk, majd a többi folyadékba öntjük.
2. Kevergetve – mert a zselatin könnyen leég – 2-3 percig forraljuk. Még 2 percig a tűzön hagyjuk, majd félrehúzva 5 percig pihentetjük. Végül gézvásznon vagy tiszta konyharuhán átszűrjük, félretesszük.
3. A tormakrémhez a vajat fölolvasztjuk, majd a lisztet fél perc alatt kevergetve megfuttatjuk benne, de vigyázzunk, nehogy megpiruljon. A tejet apránként ráöntjük, és állandó keverés mellett 2-3 perc alatt jó sűrűre főzzük.
4. A tűzről levéve a lecsöpögtetett tormával, a sóval, a borssal, a porcukorral és a citromlével kellemesen pikánsra ízesítjük. Jó habosra keverjük. Ha túl keménynek találnánk, 1-2 kiskanál tejföllel lágyíthatjuk.
5. A sonkaszeleteket egymás mellé terítjük, a tormakrémet vastagabb csíkban az egyik oldalukra halmozzuk, fölcsavarjuk. Ezután egymás mellé egy akkora tűzálló tálba vagy tepsibe fektetjük, amekkorába éppen beleférnek, majd kiszedegetjük belőle. Ez csak látszólag értelmetlen, valójában az a célja, hogy kiszámítsuk, mekkora tálba kerüljenek a tekercsek, amiben majd az aszpik is teljesen befedi mindet.
6. Utóbbiból, amikor már csak langyos (ha közben megdermedne, akkor sincs baj, mert megmelegíthető), 4-5 evőkanálnyit a tepsibe locsolunk, és ide-oda mozgatva elterítjük. Akkor jó, ha az alját vékonyan bevonja.
7. Hűtőszekrényben dermedni hagyjuk. Közben a főtt tojásokat karikákra szeljük, majd elfelezzük. 12 szépet az aszpikra rakunk, olyan távolságban, hogy a később rákerülő sonkatekercsek közepénél legyenek.
8. A tojásokhoz 1-1 petrezselyemzöldet, esetleg marinált paprikacsíkot illesztünk, és 1-1 kiskanálnyi olvasztott aszpikkal meglocsoljuk. Hűtőszekrénybe tesszük, hogy a díszítést „megfogja”.
9. Ezután, hajtási oldalukkal felfelé, a sonkatekercseket ügyesen a tojásokra fektetjük úgy, hogy kissé összeérjenek. A maradék olvasztott aszpikot ráöntjük, végül hűtőszekrényben kb. 2 óra alatt megdermesztjük.
10. Végül a tálat kb. fél percre meleg vízzel félig telt tepsibe állítjuk, majd tartalmát vágódeszkára borítjuk. Rövid időre a hűtőszekrénybe visszatesszük, hogy újra „meghúzzon”.
11. Ezután forró vízbe mártott késsel a tekercsek találkozásánál fölszeleteljük. A franciasalátát egy tálon elsimítjuk, a sonkatekercseket ráfektetjük. Habzsák segítségével a maradék tormakrémmel díszítjük.
12. Salátalevelekkel, paradicsomcikkekkel, petrezselyemmel még látványosabb, sőt, ha maradt volna az aszpikból, azt kis kockákra vágva szórjuk köré.

Jó tanács
– A tormakrémet egyszerűbben, besamel főzése nélkül is elkészíthetjük. Ehhez kb. 45 deka natúr krémsajtot 1 púpozott evőkanál lecsöpögtetett ecetes tormával, 1 mokkáskanál sóval, fél mokkáskanál őrölt fekete borssal, 1 kiskanál porcukorral és 1 mokkáskanál citromlével kikeverünk, és készen is van.

6 főre
Elkészítési idő: 2 óra + dermesztés
Egy adag: 330 kcal • 13,8 g fehérje • 24,1 g zsír • 14,3 g szénhidrát • 1,4 g rost • 177 mg koleszterin
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a húsvéti hidegtál részeként a YouTube-on is megtekinthető.