Hallabdák burgonyahálóban

Hozzávalók
a hallabdákhoz: 50 dkg bőr- és szálkamentes pontyfilé (kb. 60 dkg bőrös filé kell hozzá), 1 csapott kiskanál só, fél mokkáskanál reszelt szerecsendió, fél csokor petrezselyem, 4 evőkanál zsemlemorzsa, 3 tojásfehérje
a burgonyahálóhoz:
kb. 80 dkg burgonya, só, 3 tojássárgája, fél mokkáskanál reszelt szerecsendió, késhegynyi őrölt
fekete bors
a tepsi kikenéséhez:
2 dkg vaj vagy sütőmargarin
a díszítéshez:
paradicsom

1. A körethez a burgonyát héjában, enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük. Még melegen meghámozzuk, áttörjük. Amikor kihűlt, 1 mokkáskanál sóval ízesítjük, a tojások sárgáját beledolgozzuk, a szerecsendióval meg a borssal fűszerezzük.
2. Közben a halhúst kétszer ledaráljuk. Ha bőrös, akkor azt előbb lefejtjük róla, majd a nagyobb szálkákat is kiszedjük. Az apróbbak a darálással eltűnnek, így akár kisebb gyerekek is biztonsággal ehetnek a fogásból. A darált halhúst megsózzuk, a szerecsendióval meg a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük, a zsemlemorzsát hozzáadjuk, majd a kemény habbá vert tojásfehérjét is beleforgatjuk.
3. Nedves kézzel 16 diónyi gömböt formálunk belőle, amit egy közepes, kivajazott tepsibe rakosgatunk. A burgonyás masszát csillagcsöves habzsákba töltjük, és a gombócok közé nyomjuk, de a tetejükre is juthat belőle.
4. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 ºC; légkeveréses sütőben 160 ºC) kb. 15 percig sütjük. Ezalatt a burgonya teteje kissé megpirul, a halgombócok pedig átsülnek. Paradicsomcikkekkel díszítve tálaljuk.

Jó tanács
– Ponty helyett másféle halfilével is készíthetjük, lehet például harcsa, pisztráng, fogas, tengeri hal.

4 főre
Elkészítési idő: 1 óra 15 perc
Egy adag: 467 kcal • 31,0 g fehérje • 14,2 g zsír • 53,6 g szénhidrát • 3,9 g rost • 308 mg koleszterin