Tejberizs + gyümölcsrizs


Hozzávalók:
25 dkg fényezetlen „A” rizs (még jobb, ha rizottórizs), kb. 8 dl tej, 4-5 dkg vaj, 2 dl víz, csipetnyi só, 3-4 csomag vaníliás cukor, 4-5 evőkanál cukor (méz is lehet), kb. 60 dkg konzervgyümölcs (barack, ananász és meggy vegyesen), 3-4 dl habtejszín
a díszítéshez: 1-2 dl habtejszín

1. A rizst átválogatjuk. A tejet fölforraljuk. Lábasban a vajat fölolvasztjuk, a rizst rászórjuk, kevergetve megforrósítjuk. 2 deci vizet ráöntünk, és addig, 1-2 percig -, főzzük, amíg a folyadékot mind magába szívja. Közben többször megkeverjük. Egy merőkanálnyi tejet ráöntünk, addig főzzük, míg ez a tej szinte elfő róla. Ekkor megint tejet öntünk rá, újabb pár percig főzzük míg ez a tej is szinte elfő róla. Így, a tejet több részletben hozzáadva kb. 15-18 percig főzzük. Közben csipetnyit sózzuk, a vaníliás cukorral édesítjük. Akkor jó, ha kellően “szaftos” és a rizs is puha.
2. Ekkor a tűzről lehúzzuk, a cukrot belekeverjük és a fedele alá duplán hajtogatott konyharuhát fektetünk, szorosan lefödve hagyjuk kihűlni.
3. Közben a konzervgyümölcsöt lecsöpögtetjük, meggyszemnyi kockákra vágjuk. A tejszínt kemény habbá verjük.
4. Amikor a rizs kihűlt, felkeverjük. Ha tejberizst szeretnénk enni egy kevés tejjel lágyítjuk, krémesítjük.
5. Ha gyümölcsrizst készítünk, akkor a gyümölcsöket a rizzsel összekeverjük, majd tejszínhabbal lazítjuk és behűtjük.
Tálaláskor üvegkelyhekbe kanalazzuk, a tetejét tejszínhabbal díszítjük.

6 főre
Elkészítési idő: 1 óra + dermesztés
Egy adag: 653 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.