Szilveszteri hidegtál kezdőknek

Szilveszteri hidegtál kezdőknek
Hozzávalók:
szeletelt felvágott, szalámi, kolbász és sajt, sült pecsenye (például gyulais karaj), vagdalt, sajttekercs, sonkatekercs, körözött, főtt tojás a díszítéshez: jégsaláta, piros húsú paprika (kápia vagy kaliforniai), paradicsom, kígyóuborka, lilahagyma, petrezselyem, magozott olajbogyó

1. Egy akkora tál közepére, hogy a képen látható módon elférjenek majd körben a fél tojások is, körözöttet halmozunk. Az összes felszeletelt felvágottat, sültet, tekercset és sajtot ízlésesen elrendezzük a tálon, a körözött körül.
2. A főtt tojásokat kettévágjuk és 12 felet a közvetlenül a körözött köré teszünk, hogy kiadja az óra formát. A tojások alá csíkokra vágva vagy nagyobb darabokra tépkedve jégsaláta is kerülhet. A kicsumázott paprika húsát lapjában kissé elvékonyítjuk, vékony csíkokra vágjuk és a főtt tojásokra római számokat “rajzolunk” vele. Ugyancsak a paprikából vágjuk ki az óra mutatóit is, ami a körözött közepére kerül.
3. Nincs más hátra, mint a tálat salátalevéllel, paradicsommal, uborkával, hagymakarikákkal, petrezselyemmel és olajbogyóval kedvünkre földíszíteni.

Elkészítési idő: 30 perc