Hozzávalók:
8-10 dkg füstölt szalonna, 1 nagyobb (20 dkg) vöröshagyma, 6 gerezd fokhagyma, 1 tévépaprika (15 dkg), 1 paradicsom (20 dkg), 1 fakanálnyi (5 dkg) zsír, 1 kg sertéslapocka, só, őrölt fekete bors, 1 evőkanál jóféle pirospaprika, 1 kisebb (kb. 1,5 kg-os) fejes káposzta, 1 nagy csokor kapor, 2 evőkanál finomliszt, 6 evőkanál (330 gr) tejföl, 1 mokkáskanál csípős paprikakrém (Piros Arany vagy Erős Pista)
1. A szalonnát 0,5-1 centis kockákra vágjuk, lábasba szórjuk. A zöldségeket megtisztítjuk, a hagymát finomra, a fokhagymát pépesre, a paprikát és a paradicsomot 1 centis kockákra vágjuk.
2. A zsírt a szalonnára rakjuk, és kevergetve elkezdjük kisütni a szalonna zsírját. A húst egészben rátesszük, körös-körül fehéredésig sütjük, közben mindkét oldalát megsózzuk, megborsozzuk. Ezután kiemeljük.
3. Visszamaradó szalonnás zsírjában a hagymát kevergetve pár perc alatt megfonnyasztjuk, majd a paprikával és a fokhagyma kétharmadával pirítjuk néhány percig. A pirospaprikával meghintjük, elkeverjük, 7,5 dl vízzel fölöntjük. A paradicsomot beleszórjuk, az elősütött lapockát belefektetjük, lefödve, kis lángon kb. 1 órán át pároljuk.
4. A káposztát megtisztítjuk, kitorzsázzuk, a fejet nagyobb (3 centis) kockákra vágjuk. A félpuha húshoz adjuk és lefödve, kis lángon kb. 45 perc alatt puhára pároljuk.
5. A tejfölt a liszttel és 1 deci hideg vízzel simára keverjük, egy keveset a forró léből belemerünk, végül a káposztát ezzel sűrítjük, a fölaprított kaporral és a maradék fokhagymával fűszerezzük. 2-3 percig forraljuk, ha kell utánaízesítjük. Tálaláskor a rostjaira merőlegesen fölszeletelt húst a kapros káposzta tetejére rakjuk.
Jó tanács
– Pulykacombot vagy szárnyat is készíthetünk így.
8 főre
Elkészítési idő: 2 óra
Egy adag: 505 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.