Hozzávalók:
50 dkg kicsontozott sertéskaraj, kb. 1 csapott kiskanál só, 1 csapott mokkáskanál őrölt fekete bors, kb. 2 evőkanál finomliszt, 3 evőkanál olaj is
a pecsenyeléhez:
1 mokkáskanál sűrített paradicsom (paradicsompüré), 1 csapott kiskanál finomliszt, csipetnyi őrölt kömény, 1 mokkáskanál só vagy ételízesítő por, 1 mokáskanál csemege Piros Arany
a káposztához:
10 dkg húsos császárszalonna (füstölt, főtt), 2 evőkanál olaj, 1 kis fej vöröshagyma, 1 kg savanyú káposzta, 1 dl zamatos fehérbor, só, 1 mokkáskanál őrölt köménymag
a tetejére:
1 pár virsli, 2 dkg vaj vagy 1 evőkanál olaj
1. Először a káposztát készítjük el. A szalonnát kis kockákra vágjuk, az olajon kissé megpirítjuk. A hagymát tisztítás után fölaprítjuk, a szalonnához adjuk. 4-5 percnyi pirítás után beleteszük a savanyú káposztát (ha túl savanyúnak találnánk, előtte kimossuk, sőt, rövidebbre is apríthatjuk). A bort ráöntjük, óvatosan, mert a káposzta eleve sós, megsózzuk, a köménnyel fűszerezzük, majd lefödve 20-45 perc alatt,- ez a káposzta fajtájától függ -, puhára pároljuk, közben ha kell, egy kevés bort még öntünk alá, nehogy odakapjon.
2. A karajt 4 nagyobb vagy 8 kisebb szeletre vágjuk, kissé kiverjük, inas részeit meg az oldalát bevagdossuk, a húst megsózzuk, megborsozzuk. Ezután a lisztben megforgatjuk, a forró olajon mindkét oldalukat 1 perc alatt megsütjük, egy lábasba átszedjük.
3. Visszamaradó zsírjából pecsenyelevet főzünk: a paradicsompürét és a lisztet 1 perc alatt megpirítjuk benne, majd kb. 2 deci vízzel fölöntjük. A köménnyel fűszerezzük, megsózzuk, beletesszük a csemege Piros Aranyat, 2 percig forraljuk, a húsra szűrjük, amit azután lefödve, kis lángon 20-25 percig párolunk.
4. A virslit ha kell lebőrözzük, karikákra vágjuk és az olvasztott vajon (olajon) megpirítjuk. Tálaláskor először a bordák kerülnek a tányérra, pecsenyelevükkel meglocsolva, majd a káposztát, azután a virslit halmozzuk rá – a fotó kedvéért eltekintettünk ettől a klasszikus tálalási módtól.
4 főre
Elkészítési idő: 1 óra 15 perc
Egy adag: 2926 kJ/700 kcal • 45,6 g fehérje • 50,9 g zsír • 14,6 g szénhidrát • 4,3 g rost • 221 mg koleszterin
Könnyű elkészíteni.
Letakarva hűtőszekrényben 4 napig eláll.
Lefagyasztható.
Egész évben készíthetjük.
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.