Natúrszelet fokhagymás tojással

Hozzávalók:
4 főtt tojás, 4 gerezd fokhagyma, 3 dkg vaj, 1 mokkáskanál grillfűszerkeverék, 3 dl tejföl, só, 60 dkg kicsontozott sertéskaraj, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 4 evőkanál olaj

1. A főtt tojásokat kettévágjuk, sárgájukat kikaparjuk, villával összetörjük. 2 gerezd fokhagymát pépesre zúzunk, a puha (szobahőmérsékletű) vajjal, a főtt tojások sárgájával, a grillfűszerkeverékkel meg 1-2 kiskanál tejföllel összekeverjük, kissé megsózzuk és a fél tojásfehérjékbe visszatöltjük.
2. A húst 8 egyforma szeletre vágjuk, kissé kiverjük, megsózzuk, megborsozzuk, de az is jó, ha ezekre is grillfűszerkeveréket hintünk. A többi fokhagymagerezdet félbevágjuk, és az olajon 1-2 perc alatt megfuttatjuk. Ezután kiemeljük belőle, a húst pedig ebben a zamatos olajban, félidőben megforgatva 3-4 perc alatt megsütjük.
3. Lecsöpögtetve tepsire tesszük, – ha fokhagymakrémmel készítjük, akkor azt a hús sütése után keverjük a visszamaradó olaj egy részébe, ezzel kenjük meg a szeleteket -, és mindegyik tetejére a töltelékkel lefelé egy-egy fokhagymás tojást borítunk. A maradék tejfölt a tetejére kanalazzuk. Épp csak annyi időre toljuk a forró sütőbe, hogy a tojás is jól átforrósodjon. Burgonyapürével és salátával tálaljuk.

Jó tanács
– Csirke- vagy pulykamellet, illetve borjúkarajt is készíthetünk ugyanígy.

4 főre
Elkészítési idő: 35 perc
Egy adag (köret nélkül): 2379 kJ/569 kcal • 44,7 g fehérje • 40,6 g zsír • 6,2 g szénhidrát • 0,1 g rost • 436 mg koleszterin