Hozzávalók:
2 dkg élesztő, 40 dkg finomliszt, csipetnyi só, 1 mokkáskanál kristálycukor, 1,5 dl langyos tej, 2 tojás, 5 dkg olvasztott vaj vagy sütőmargarin
a forgatáshoz: 2-3 evőkanál finomliszt
a forrázáshoz: 6-7 dl tej
a tepsi kikenéséhez: 2 dkg vaj vagy sütőmargarin
a rétegezéshez: 10-10 dkg őrölt mák és porcukor
1. Az élesztőt a lisztbe morzsoljuk. A sót meg a cukrot a langyos tejben kevergetve föloldjuk, az előzőekhez adjuk, és a tojásokkal együtt 6-8 percig dagasztjuk. Közben az olvasztott vajat is beledolgozzuk. Akkor jó, ha közepesen kemény tésztát kapunk, ami elválik az edény falától. Letakarva, langyos helyen kb. 45 percen át kelesztjük, majd két részre osztjuk.
2. Egyenként kétujjnyi vastagságúra nyújtjuk-sodorjuk, és a rudakat fölszeleteljük. Kb. 30 darab kis tésztakorong lesz belőle. Ezeket lisztbe forgatjuk, tepsire rakjuk (nem kell kikenni a sütőlapot) és 20 percig kelesztjük, majd előmelegített sütőben, a közepesnél kisebb lánggal (160 ºC; légkeveréses sütőben 145 ºC) kb. 30 percig sütjük, inkább csak szárítjuk.
4. Megvárjuk, amíg kihűl, majd kis adagonként a forró tejbe áztatjuk. Amint megszívta magát tejjel, szűrőlapáttal óvatosan kiemeljük, nehogy összetörjön. Lecsöpögtetjük és kivajazott kis tepsibe sorakoztatjuk.
5. Porcukorral kevert mákkal megszórjuk, majd egy újabb réteggel befedjük, és a maradék cukros mákot a tetejére szórjuk. Végül forró sütőben, nagy lánggal (200 ºC; légkeveréses sütőben 185 ºC) kb. 10 percig sütjük.
Jó tanács
– Van úgy, hogy a tésztát hosszú rudakká sodorva sütik meg, s csak felhasználáskor tördelik a forró tejbe.
– A mákos guba újabban inkább a szikkadt péksütemény hasznosítására szolgál. Persze ez is nagyon finom, főként ha kalácsból, briósból vagy vajaskifliből készítjük, amit fölszeletelünk, és ugyanúgy sütjük, mint a fenti (klasszikus) változatot.
6 főre
Elkészítési idő: 2 óra 25 perc
Egy adag: 555 kcal • 16,0 g fehérje • 19,0 g zsír • 79,9 g szénhidrát • 1,8 g rost • 121 mg koleszterin