Ízesített lágy tojás – készítette Nemekövi Dénes mesterszakács

Ízesített lágy tojás

1. Ennél a receptnél a variációk száma szinte végtelen. A tojásokat jól megmossuk, hagyjuk leszáradni. Ezután úgynevezett lágytojás törővel a tojás tetejét levágjuk, azaz a héját beroppantjuk vele, majd leszedjük. A tojást egy tálba öntjük. Az immár üres tojáshéj belső hártyáját egy kiskanállal kikaparjuk.
2. Amikor az összes tojást amit el akarunk készíteni, felbontottuk, és tálba öntöttük, kissé megsózzuk, majd 6 tojásra 1 deci főzőtejszínt számítva habverővel kikeverjük. Ha nem akarnánk ízesíteni, azonnal a tojáshéjakba merhetnénk, de most az a cél, hogy minél többféle ízű legyen, így osszuk el többfelé. Az egyikbe keverjünk egy kevés apróra vágott olajbogyót; a másikba ajókát; a következőbe füstölt lazacot; azután füstölt heringet; a maradékba vajon párolt, sózott, borsozott majd durvára aprított spenótot vagy sóval, borssal és finomra vágott petrezselyemmel fűszerezett pirított gombát. Kerülhet bele szintén fölaprított paradicsom, amit enyhén borsozunk, és egy kevés finomra vágott bazsalikommal fűszerezünk, és így tovább.
3. Egy tepsibe vizet öntünk, hogy a tojás ennek a gőzében kocsonyásodhasson meg. Egy másik tepsit teszünk bele, amibe vastagon sót hintünk, és a tojásokat ebbe ültetjük bele, nehogy eldőljenek.
4. Előmelegített sütőben, nagyon kis lánggal (kb. 80 ºC) 6-10 percig sütjük-pároljuk, ezalatt tökéletes lágy tojás lesz belőle. Akkor jó, ha a közepébe szúrt hőmérő 55 ºC maghőmérsékletet mutat. Azonnal mindet lágytojás-tartóba rakjuk, kiskanalat teszünk mellé. A tojásokat a bennük lévő ízesítőknek megfelelően díszítjük a megmaradt hozzávalókból: a lazacosra kis szelet füstölt lazac, az olajbogyósra fölszeletelt olajbogyó, a gombásra néhány szelet pirított gomba kerül, és így tovább. Természetesen ékesíthetjük még mindegyiket 1-1 apró zöld levélkével, a paradicsomosat bazsalikommal, a lazacosat kaporral stb.

Jó tanács
– Készülhet a böjtös időszakot leszámítva sonkás vagy szalonnás változatban is, ilyenkor például az utóbbit apróra vágjuk ropogósra sütjük, így keverjük a tojásba.

4 főre
Elkészítési idő: 45 perc
Egy adag: 126 kcal • fehérje: 7,6 gramm • zsír: 9,9 gramm • szénhidrát: 1,4 gramm • rost: 0,6 gramm • koleszterin: 191 milligramm