Hozzávalók:
50 dkg savanyú káposzta, 2 evőkanál zsír (esetleg 4 evőkanál olaj), jó 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 40 dkg főtt füstölt csülök (lehet tarja is), 1 kg (tisztítva 80 dkg) főzni való lisztes fajtájú burgonya (“C” jelölésű), bő 3 kiskanál só, kb. 40 dkg finomliszt
1. A káposztát megkóstoljuk, és ha túl sósnak vagy savanyúnak találnánk, kissé átmossuk. Teljesen lecsöpögtetve néhány vágással rövidebbre aprítjuk. A zsírt magas peremű serpenyőben fölolvasztjuk, a káposztát rárakjuk. Közepes lángon, többször megkeverve addig pirítjuk, pároljuk, míg meg nem puhul. Ez kb. fél óra, a vége felé megborsozzuk, ha kell megsózzuk. Előfordulhat, hogy közben egy kevés vizet is kell önteni rá, nehogy odakapjon, de a végére mindenképpen hagyjuk hogy zsírjára süljön, ne legyen leveses.
2. A puha csülköt 1,5 centis kockákra vágjuk, a roppanósan puha káposztához adjuk, és nagy lángon 4-5 percig pirítjuk.
3. Amíg a káposzta pirul, a burgonyát megtisztítjuk és finomra reszeljük (a reszelő azon oldalán, ahol a sajtot is reszeljük). Ezután simára turmixoljuk, a liszttel és a 1 púpozott kiskanál sóval összedolgozzuk.(A burgonya fajtájától és korától függően kerülhet még bele liszt például a nyári krumpli vizesebb, így ahhoz egy kicsivel több liszt kell.)
4. Bő, sózott, forrásban lévő vízbe szaggatjuk. Amikor a főzővize újra forr, még 2-3 percig főzzük, majd leszűrjük, és a csülkös káposztával összeforgatjuk. Akár egy serpenyőben, akár sütőben néhány percig piríthatjuk, így az íze jobban összeérik.
Jó tanács
_ Fontos, hogy bő vízben főzzük, mert a burgonyából kifövő keményítő sűríti a főzővizet, amiben nehezebben fő a krumpligaluska.
– Ismert változata, amikor nem főtt, hanem nyers füstölt csülökkel készítjük. Ebben az esetben a csülköt 1,5 centis kockákra vágjuk, és 1 púpozott evőkanál zsíron, lefödve pirítgatjuk, míg szinte teljesen meg nem puhul. Ekkor adjuk hozzá a savanyú káposztát, megborsozzuk, és együtt pirítjuk, pároljuk készre.
6 főre
Elkészítési idő: 1 óra
Egy adag: 612 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.