Pirított ponty halászlé mártással

Pirított ponty halászlé mártással
Hozzávalók:
60-70 dkg pontyfilé, só, 4 evőkanál finomliszt, fél kiskanál pirospaprika, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors
a sütéshez: olaj
a halászlé mártáshoz:
1 kg pontycsont, 1-1 kisebb sárgarépa és petrezselyemgyökér, 1 nagyobb vöröshagyma, só, 1 csapott kiskanál pirospaprika, csipetnyi csípős pirospaprika

1. A halfiléket 4 egyforma szeletre vágjuk. A filéket megtapogatjuk, ha maradt volna benne nagyobb szálka, azt halcsipesszel vagy fogóval kihúzzuk. Ezután a szeletek húsos oldalát a bőre irányában nagyon sűrűn, vékonyan bevágjuk, beirdaljuk, egészen a bőréig. Kb. 1 kiskanál sóval meghintjük. A lisztet a pirospaprikával és a borssal összekeverjük, majd a halszeleteket beleforgatjuk. Csak közvetlen tálalás előtt sütjük majd meg, addig félrerakjuk.
2. Egy fazékba kb. 2 liter vizet öntünk, és nagy lángon fölforraljuk. Ezután kis lángra állítjuk, hogy csak gyöngyözve forrjon. Belerakjuk a minél kisebbre darabolt halcsontot – bőre ne legyen benne!, a vékonyan fölszeletelt sárgarépát, gyökeret és hagymát. Egyelőre ne sózzuk, hisz főzni kell 10-12 órán át, pontosabban addig, míg a végére összesen 3 decinyi esszencia (kivonat) marad belőle, így nagyon könnyű elsózni! Amikor kb. 3 decinyire beforrt, leszűrjük. Akkor jó, ha melegen méz sűrűségű, hidegen kocsonyás.
3. Tálalás előtt a mártásalapot meglangyosítjuk. Ekkor a tetejére kiül vékonyan a zsírja, amibe beleszórjuk a pirospaprikát. Amint a paprikát a zsiradék beitta, fölforraljuk, enyhén megsózzuk, egy kevés csípős pirospaprikával tüzesítjük.
4. A sütéshez kb. ujjnyi olajat egy serpenyőben kissé megforrósítjuk, a halszeleteket belerakjuk, és oldalanként kb. 4 perc alatt pirosasra megsütjük. Lecsöpögtetve tányérra tesszük, a halászlémártással körülöntjük. Vajas burgonyával, répával és brokkolival tálaljuk.

4 főre
Elkészítési idő: 1 óra + a mártás főzése
Egy adag (köret nélkül): 766 kcal • fehérje: 37,9 gramm • zsír: 50,3 gramm • szénhidrát: 38,8 gramm • rost: 6,7 gramm • koleszterin: 175 milligramm
Nehézségi foka: ●●○○○○,
ha magunk készítjük elő a pontyot, akkor Nehézségi foka: ●●●●○○