Vadnyúlgerinc rókagomba-mártással

Vadnyúlgerinc rókagomba-mártással

Hozzávalók:
90 dkg vadnyúlgerinc (fagyasztott is lehet), 10-12 dkg füstölt szalonna, kb. 1 kiskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 4 evőkanál olaj, 25 dkg rókagomba, 1 kis fej vöröshagyma, 1 evőkanál finomliszt, 3 dl szűrt húsleves, 2 dl zsíros főzőtejszín, fél csokor petrezselyem

1. A nyúlgerincről mindkét oldalon levágjuk a karajokat, és ha rajta van a szűzpecsenye, azt is. Ezután vékony hártyáját lefejtjük, majd a húst 12 érmére vágjuk. Egyenként kissé kiverjük, majd minden szelet közepébe 2-2 lyukat vágunk, és 2 vékony szalonnacsíkot átbújtatunk rajtuk.
2.  A fele sóval és borssal meghintjük, majd egy serpenyőben, a forró olajon oldalanként 2-2 perc alatt megsütjük. Lecsöpögtetve félretesszük.
3. A rókagomba homokos talpát lekapargatjuk, majd a gombát folyó víz alatt megmossuk, és két-három darabra vágjuk. A lehéjazott hagymát lereszeljük, a hús sütésénél visszamaradó olajon megfonnyasztjuk, majd rádobjuk a gombát. 3-4 percig pirítjuk, a maradék sóval és borssal ízesítjük. A liszttel meghintjük, 1 percig pirítjuk, a levessel és a tejszínnel fölöntjük. Kevergetve 2-3 percig főzzük, végül a hússzeleteket megforrósítjuk benne, és petrezselyemmel meghintjük. Párolt rizs illik hozzá köretnek.

4 főre
Elkészítési idő: 50 perc
Egy adag (köret nélkül): 747 kcal