Hozzávalók:
1 közepes fej vöröshagyma, 3 evőkanál olaj, 1,5 dl tarhonya, 20 dkg szeletelhető házikolbász, 1 kiskanál jóféle pirospaprika (nem csípős), 4 közepes nagyságú burgonya, só, 1 kis pohár (150 gramm) tejföl, 1 evőkanál finomliszt, 1 csokor petrezselyem, 4 tojás, ecet
1. A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, és egy fazékban, az olajon, nem egészen közepes lángon 5-6 perc alatt megfonnyasztjuk. A tarhonyát és a lehéjazott fölszeletelt kolbászt hozzáadjuk, együtt pirítjuk néhány percig. A vége felé a pirospaprikával meghintjük, és 2 liter meleg vízzel fölöntjük. Kevergetve fölforraljuk.
2. A krumplit meghámozzuk, 2,5 centis kockára vágjuk. A levesalapba szórjuk, 1 csapott evőkanál sóval ízesítjük, kb. 20 perc alatt puhára főzzük, ezalatt minden alkotója megpuhul.
3. A tejfölt a liszttel és egy kevés hideg vízzel simára keverjük. A forró léből is belemerünk egy keveset, így öntjük a leveshez. Kevergetve pár percig forraljuk, ha kell utánasózzuk, végül a fölaprított petrezselymet is beleszórjuk.
4. Amíg a leves fő, a tojásokat egyenként felütjük és enyhén sózott, ecetes forró vízbe engedjük úgy, hogy a sárgájuk egyben maradjon. Evőkanállal a fehérjét a sárgája köré hajtjuk hogy szép formás legyen. 3-4 percig gyöngyözve főzzük, szűrőlapáttal kiemeljük. Ha csinosítani akarjuk, akkor vágódeszkára téve kiskéssel a foszlányait levágjuk.
5. Minden leveses tányérba teszünk 1-1 tojást, és a forró levest rámerjük. Csak frissen finom, mert ha áll, a tarhonya az összes levet magába szívja.
Megjegyzés
– Ez a recept Mezőberényből származik. Ha volt, a tarhonyával és a kolbásszal együtt 1-2 fölkarikázott sárgarépát és gyökeret is belepirítottak-főztek, hogy az ízét gazdagítsa.
4 főre
Elkészítési idő: 1 óra
Egy adag: 865 kcal