Hozzávalók:
5 dl tej (a fele vagy akár az egész víz is lehet), 1 kiskanál só, 1 nagy gerezd fokhagyma, 1 kiskanál currypor, 15 dkg kukoricadara, 4 tojás, 2 evőkanál finomliszt (lehet ez is kukoricaliszt, de akkor már triplán kukoricás lepényről van szó :)) 1 doboz Bonduelle Gold Családi kukorica (670/570 gramm)
a sütéshez:
6-8 evőkanál olaj
a zöldfűszeres tejfölhöz:
1 nagy pohár (450 gramm) tejföl, 1 csapott kiskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1-1 csokor petrezselyem és metélőhagyma, fél kiskanál mustár
1. A tejet a sóval ízesítve, az elkapart fokhagymával és a curryporral fűszerezve fölforraljuk, majd kis lángra állítjuk. Szüntelenül kevergetve a kukoricadarát beleszórjuk, majd továbbra is keverve 3-4 perc alatt sűrűre főzzük. A tűzről levéve, lefödve duzzadni, hűlni hagyjuk.
2. Ezután a tojásokkal és a liszttel simára dolgozzuk, majd levével együtt hozzáöntjük a kukoricát is.
3. Egy lehetőleg teflon serpenyőben kb. 2 evőkanál olajat kissé megforrósítjuk, majd a kukoricás masszából kb. 2 evőkanálnyit belehalmozunk, s a megnedvesített kanál alsó felével gyerektenyérnyi – ne legyen nagyobb a lepény, mert akkor törik – kerek lappá elsimítjuk. Oldalanként 3-4 perc alatt szép aranybarnára sütjük. Lecsöpögtetve tányérra rakjuk. Ugyanígy készítjük el az összes lepényt – mindig egy kevés olajat aláöntve -, de egyszerre többet is süthetünk, nem kell egyesével. Ebből a mennyiségből 8-10 darab lesz.
4. A tejfölt megsózzuk, megborsozzuk, a finomra vágott petrezselyemmel és metélőhagymával fűszerezzük, a mustárral ízesítjük. Tálaláskor ebből locsolunk a kukoricás lepénykék mellé.
4 főre
Elkészítési idő: 45 perc
Egy adag: 700 kcal • fehérje: 22,7 gramm • zsír: 37,3 gramm • szénhidrát: 68,3 gramm • rost: 6,6 gramm • koleszterin: 250 milligramm