Töltött káposzta Marika néni módra- készítette Borszékiné Rétháti Ágnes

Töltött káposzta Marika néni módra
Hozzávalók:
1,5 kg savanyú káposzta, 12 savanyúkáposzta-levél, 50-60 dkg darált hús, 25-30 dkg gersli (esetleg rizs), 50-60 dkg pörkölthöz való sertés hús (lehet császárhús is), 2 tojás, 2 közepes vöröshagyma, só, őrölt fekete bors, édesnemes és erős pirospaprika, babérlevél, mangalicazsír vagy étolaj
a tálaláshoz:
egy nagy tál galuska

Egy nagy fazék alját és oldalát is kikenték mangalicazsírral vagy olajjal. A megtisztított vöröshagymát apróra vágva megpirították rajta, de nem volt szabad barnítani. Meghintették 2 kiskanálnyi pirospaprikával és felengedték vízzel, hogy majd a beletett káposztát szépen ellepje. Fölforralták és hozzáadták a kis kockákra vágott sertéshúst is. Fűszerezték sóval, erős paprikával, babérlevéllel és addig főzték szép lassan, amíg a káposzta és a hús majdnem puha lett. Közben elkészítették a töltelékeket. A gerslit (vagy rizst) vízben majdnem puhára főzték. A darált húst a gerslivel és 2 tojással összekeverték, sóval ízesítettek és borssal fűszereztek. Ebből a keverékből tojás formájú töltelékeket készítettek és becsomagolták a káposztalevelekbe. A töltelékeket vigyázva, ne hogy szétessenek, a majdnem puha káposztás hús tetejére helyezték, majd vigyázva a káposzta közé nyomták, így főzték készre. Tálaláskor nagy adag galuskával – ilyennel még egyetlen gyűjtésem során sem találkoztam – kínálták, de olykor ették héjában főtt krumplival is, és természetesen nem maradhatott el mellőle a sok-sok tejföl sem.

12 főre
Elkészítési idő: 2 óra 30 perc
Egy adag (galuska nélkül): 305 kcal