Gombás harcsaleves

Gombás harcsaleves
Hozzávalók:
40 dkg nyúzott afrikaiharcsa- vagy harcsafilé, só, 1 közepes fej vöröshagyma, 6-8 dkg füstölt szalonna, 3 evőkanál olaj, 1 kiskanál jóféle pirospaprika, 25-30 dkg csiperkegomba, 1 kiskanál csípős Piros Arany

1. A harcsafilé vastagabbik, feje felöli részén majd mindig van egy kis szálkás rész. Ezt levágjuk az esetlegesen rajta maradt többi usszonnyal együtt, és egy fazékban, 1,5 liter vízben, kissé megsózva feltesszük főni. (Ha volt félretéve a mélyhűtőbe néhány halcsontunk, azt is hozzáadhatjuk.) Ez lesz az alapja a levesnek. A filéket 1-1,5 centis kockákra vágjuk, egy kevés sóval összeforgatjuk. (Aki szereti csípős Piros Arannyal is elkeverheti.)
2. A hagymát megtisztítjuk és finomra, a szalonnát apró kockákra vágjuk. Egy közepes lábasban, közepes lángon, megforrósítjuk az olajat, a szalonnát rászórjuk, 3-4 perc alatt kevergetve zsírjára sütjük. A hagymát hozzáadjuk, további 4-5 perc alatt üvegesre sütjük. A pirospaprikával meghintjük, elkeverjük, és azonnal egy kisebb merőkanálnyit rámerünk a készülő alapléből, így főzzük 20 percig.
3. Rászűrjük a többi halalaplevet, amint újra forr, belerakjuk a megtisztított, kisebb cikkekre vagy szeletekre vágott gombát, 5 percnyi főzés után pedig a halkockákat is. 10 percig főzzük. Megkóstoljuk, ha kell utánasózzuk, a Piros Arannyal tüzesítjük.

Jó tanács
– Fűszerezhetjük fölaprított kaporral is.
– Aki szereti, ha a leves nem húsleves szerűen híg, hanem kicsit “vastagabb”, 1-2 evőkanál lisztet keverjen el egy kevés vízzel, ezzel habarja (sűrítse) a levest.
– A levest tejföllel is gazdagíthatjuk: kb. 2 decinyit elkeverünk 1 merőkanálnyi forró alaplével, így öntjük a többihez.

4 főre
Elkészítési idő: 1 óra
Egy adag: 387 kcal