Sapporói csirkeragu (pulykaragu, halragu vagy sertésragu)



Hozzávalók:
80 dkg csirkemellfilé (lehet pulykamellfilé, sertésszűzpecsenye vagy éppen afrikai harcsafilé is), 40 dkg csiperkegomba (lehet laska- vagy erdei gomba is), 1 evőkanál finomliszt, 2 dl főzőtejszín, 2,5-3 dl tejföl, 5 dkg vaj, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors, 1 csapott kiskanál currypor, 1 csokor kapor, kb. 1 púpozott kiskanál só, 20 dkg fagyasztott kukorica

1. A csirkemellet lapjában nem egészen 1 centi vastag szeletekre vágjuk, majd csíkokra metéljük. A gombát megtisztítjuk és vékonyan cikkekre vágjuk, ha a gomba nagy, akkor kockákra daraboljuk.
2. A húst nagy lángon, egy felforrósított széles szájú serpenyőben, a fölolvasztott vajon kb. 5 perc alatt fehéredésig sütjük. A végére a hús levet enged, de ez nem jelent hibát! A gombát hozzáadjuk, 4-5 percig együtt pároljuk, közben a fehér borssal, a curryporral és a finomra vágott kaporral fűszerezzük.A vége felé meg is sózzuk és a kukoricát is hozzáadjuk..
3. A lisztet a tejszínnel meg a tejföllel simára keverjük, a készülő raguhoz öntjük. kevergetve 2-3 percig forraljuk, ezalatt a leve kellően besűrűsödik. Ha jól sűrű lenne, egy kevés vízzel, tejjel vagy tejszínnel hígíthatjuk.
4. Köretnek párolt rizs illik hozzá.

6 főre
Elkészítési idő: 25 perc
Egy adag (köret nélkül): 529 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.