Juhtúróval töltött rántott gombafejek

Juhtúróval töltött rántott gombafejek
Hozzávalók:
16 darab közepes, lehetőleg egyforma nagyságú csiperkegomba kalapja, só, őrölt fekete bors, 25 dkg juhtúró, 1 gerezd fokhagyma, 10-12 dkg finomliszt, 3 tojás, 12-15 dkg zsemlemorzsa
a sütéshez:
bő olaj
a tálaláshoz:
áfonyalekvár

1. A gombakalapokat törölgessük le papírtörlővel. Ha mindenképpen meg kell mosni, mert nagyon koszos, akkor azt folyó víz alatt tegyük, mert ha beáztatjuk, úgy szívja magába a vizet, mint a szivacs. Leszárogatjuk. Körös-körül enyhén megsózzuk, megborsozzuk.
2. A juhtúrót a zúzott fokhagymával fűszerezzük, 16 részre osztjuk, a gombafejek üregébe töltjük és kettőt-kettőt összetapasztunk. Úgy ügyeskedjünk, hogy csak a gombák üregében legyen töltelék, kívülre ne kerüljön belőle, mert ahogy az olajba tesszük, olvadni kezd, és a többi töltelék is kifolyhat.
3. A lisztbe, a felvert tojásba majd a zsemlemorzsába forgatva bundázzuk, azután a tojásban és a zsemlemorzsában újból meghempergetjük.
4. Bő, közepesen forró olajban 7-8 perc alatt aranybarnásra sütjük. Konyhai papírtörlőre szedve lecsöpögtetjük. Áfonyalekvárral tálaljuk.

4 főre
Elkészítési idő: 35 perc
Egy adag (lekvár nélkül): 510 kcal