Mediterrán “szemes” kalács

Mediterrán "szemes" kalács
Hozzávalók:
1,5 dkg élesztő, kb. 3 dl víz, 45 dkg finomliszt, 1 csapott kiskanál só, fél mokkáskanál őrölt fehér bors, 3-4 evőkanál olaj (lehetőleg olíva), 15 dkg kimagozott fekete olajbogyó, 1 evőkanál kapribogyó, 2 kis doboz konzervszardínia
a tészta nyújtásához: finomliszt
a tetejére: 2-3 evőkanál olaj (sütéhez való olívaolaj is lehet), kb. 15 szem kimagozott zöld olajbogyó
a tepsi kikenéséhez: 2 evőkanál olaj

1. Az élesztőt egy kevés langyos vízbe morzsoljuk, 1 evőkanálnyi lisztet keverünk hozzá, és 15 perc alatt fölfuttatjuk. Ezután a többi liszttel és langyos vízzel, sózva, borsozva bedagasztjuk, közben az olajat is beledolgozzuk.
2. A fekete olajbogyót, a kapribogyót meg a lecsöpögtetett, kiszálkázott szardíniát kissé fölaprítjuk.
3. A tésztát meglisztezett gyúrólapon ujjnyi vastagságú téglalappá nyújtjuk, a fölaprított hozzávalókat rászórjuk, és föltekerjük, mint a piskótatekercset szokás. Olajjal körös-körül lekenjük, és kiolajozott tepsibe tesszük úgy, hogy közben csigaház alakúra tekerjük. A tetejébe zöld olajbogyókat nyomunk.
4. Előmelegített sütőben, a közepesnél kicsit erősebb lánggal (190 °C, légkeveréses sütőben 170 °C) kb. 35 percen át sütjük. Melegen, langyosan egyaránt finom.

6 főre
Elkészítési idő: 2 óra
Egy adag: 250 kcal