Stefánia pástétom

Stefánia pástétom

Hozzávalók:
8 nagy haragoszöld kellevél, só, 1 közepes fej vöröshagyma, 3 evőkanál olaj, 2 zsemle, 2 tojás, 30 dkg darált sertéshús, 1 kiskanál jóféle pirospaprika, frissen őrölt fekete bors, 20 dkg főtt sárgarépa és zöldborsó vegyesen, 20 dkg főtt füstölt hús, 12 vékony szelet húsos szalonna (sliced bacon), 6 főtt tojás

1. A kelleveleket, miután vastag erüket elvékonyítottuk (lapjában levágtuk vagy klopfolóval megütögettük), forrásban lévő, enyhén sózott vízbe rakjuk 3 percre. Leszűrjük, hűlni hagyjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk és egy serpenyőben, a kissé megforrósított olajon kevergetve megfonnyasztjuk. Hűlni hagyjuk.
2. A húst egy tálba rakjuk. A zsemléket hideg vízbe áztatjuk, alaposan kifacsarjuk, a tojásokkal együtt a húshoz adjuk. A pirospaprikával, kb. 1 csapott kiskanál sóval, fél mokkáskanál borssal jól összedolgozzuk. A puha répát 1 centis (borsónyi) kockákra vágjuk, ahogyan a főtt füstölt húst is, az előekhez keverjük.
3. Egy püspökkenyérformát a szalonnaszeletekkel úgy bélelünk ki, hogy az egyik szelet felül, a másik alul lógjon túl rajta, ezeket hajtjuk majd a tetejére. Következnek a kellevelek, amiket szintén túllógatunk. A húsos massza felét a formába simítjuk. Ennek közepét hosszában, tenyerünk élével kissé kimélyítjük, ide kerülnek szép sorban a főtt tojások, melyeknek a végeit egy kicsit levágjuk, hogy jobban egymáshoz illeszthessük őket. (Célszerű ezt korábban megtenni, mert akkor kis kockákra vágva ez is a húsos masszába kerülhet.) A maradék húsos keveréket rásimítjuk. A forma alját 2-3 alkalommal az asztalhoz ütögetjük, hogy a tartalma jobban tömörödjön, ne maradjon levegős. Először a kelleveleket, majd a szalonnaszeleteket hajtjuk a tetejére.
4. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C, légkeveréses sütőben 165 °C) 40 percig sütjük. 15 percig hűlni hagyjuk, majd vágódeszkára borítjuk. Ujjnyi vastag szeletekre vágva melegen, burgonyapürével és savanyúsággal vagy tartármártással tálaljuk. Kínálhatjuk hidegen is, majonézes krumplisaláta kíséretében.

6 főre
Elkészítési idő: 2 óra
Egy adag (köret nélkül): 554 kcal ● fehérje: 26,7 gramm ● zsír: 42,5 gramm ● szénhidrát: 15,5 gramm ● rost:3,6 gramm ● koleszterin: 315 milligramm