Savanyú káposztával töltött pontyfilé

Savanyú káposztával töltött pontyfilé

Hozzávalók:
40 dkg savanyú káposzta, 1 nagy vöröshagyma, 5 dkg vaj, 4 szelet filézett ponty (egyenként kb. 15-20 dkg), só, őrölt fekete bors, 8 vékony szelet húsos szalonna (sliced bacon)
a mártáshoz:
2 dl főzőtejszín, 1,5 dl nem túl kesernyés világos sör, 3 tojássárgája 1 kiskanál só, 1 kiskanál citromlé

1. A káposztát, ha túl savanyú, kimossuk, majd durvára vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk, a vajon megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a káposztát, és közepes lángon, lefödve 20 percig pároljuk. Esetleg 1 evőkanál cukorral is ízesítjük. A pontyfilék bőrét lefejtjük, és a nagyobb szálkákat is kiszedjük belőlük. Ez csipesszel a legkönnyebb.
2. Ezután a szeleteket megsózzuk, megborsozzuk. A párolt káposztát ráhalmozzuk, föltekerjük, majd mindegyiket 2-2 szelet szalonnával körbebugyoláljuk, és fogvájóval rögzítjük. Kisebb tepsibe rakjuk, és előmelegített sütőben, a közepesnél erősebb lánggal (200 ºC; légkeveréses sütőben 180 ºC) 20 percig sütjük.
3. Közben a tejszínt a sörrel és a tojássárgájával összekeverjük, megsózzuk, a citromlével ízesítjük. Vízgőzön kevergetve addig főzzük, míg mártásszerűen be nem sűrűsödik. Tálaláskor a töltött pontyot kissé ferdén félbevágjuk, a mártással leöntjük. Főtt burgonya illik hozzá köretnek.

Jó tanács
– Ponty helyett tengeri halfiléből, harcsából, afrikai harcsából, fogasból is ugyanígy készíthetjük.
– Aki alacsony szénhidráttartalmú étrendet követ, köret nélkül egye.

4 főre
Elkészítési idő: 1 óra 10 perc
Egy adag (köret nélkül): 700 kcal