Az ajakosvirágúak családjába tartozik, a rozmaring, a zsálya és a levendula rokona. Leveleinek jellegzetesen kellemes illatában a gyógynövények és a mező keveredik, ahogyan kifejezett ízében is. Őshazájának a Földközi-tenger partvidékét tartják. Neve a görög thymon-ból ered, ami bátorságot jelent és számos hagyomány alapja. Így a római katonák kakukkfüves fürdőt vettek, hogy erejüket növeljék; a görök nők pedig hadba induló férjeik ruhájára hímezték. Mára szerte a világon elterjedt, mintegy háromszázötven fajtája ismert.
A fűszernövény fertőtlenítő és tartósító tulajdonságait már az egyiptomiak is ismerték, hiszen balzsamozáshoz használták. Multunkban fellelhető orvosló és füveskönyvek majd mindegyikében szerepel, s az ezekben található utalások egy részét a kakukkfű jótékony tulajdonságaira ma már kutatások is alátámasztják. Egyik legfontosabb alkotójának az illóolajában lévő timol bizonyult, amely antiszeptikus hatású, elpusztítja a kórokozó bacilusokat és gombákat. Teája ezért ajánlatos – főként mézzel édesítve – görcsös köhögés, torokfájás és megfázás ellen. Emellett serkenti az emésztést, a zsírok lebontását. Nagyanyáink szeszes oldatával dörzsölték be izületi fájdalmak esetén végtagjaikat. Ma is sokféle kenőcs, kozmetikum alapanyaga, sőt hajerősítő sampon formájában is kapható.
Főként húsok, pácok, boros és paradicsomos fogások
ízesítője, de az édességek kivételével szinte mindenbe jó. Ezt példázza a bouquet garni (ejtsd bukégárnyi), a franciák friss fűszernövény csokra is, amiben egy-két babérlevél és néhány petrezselyem meg kakukkfű ágacska van összekötve, s számos fogásukat ezzel fűszerezik. Fontos, hogy a kakukk- füvet a méhek is kedvelik, az általuk „gyártott” méz különösen finom és értékes.