Nutella nyírfacukorral


Hozzávalók:
30 dkg törökmogyoró, 10 dkg kókuszszír, 5-6 evőkanál (7-9 dkg) cukrozatlan kakaópor, fél mokkáskanál só, 4 evőkanál (8-10 dkg) nyírfacukor (lehet stevia kivonat is, de ebből elég kb. fél kiskanálnyi), 1 kiskanál vaníliakivonat

1. A mogyorót egy serpenyőben, nem túl erős tűzön, rázogatva megpirítjuk. Akkor jó, ha úgy látjuk, hogy közben kezd lejönni róla a vékony barna héja. Papírtörlőre borítjuk, a maradék vékony héjat ledörzsöljük róla.
2. Gyorsvágógépben esetleg turmixgépben porrá őröljük. Az éppen csak fölolvasztott, de nem meleg kókuszzsírral, a kakaóporral, a sóval, a nyírfacukorral (esetleg steviával) és a vaníliakivonattal tovább keverjük, amíg szinte teljesen krémes lesz.
3. Kisebb üvegekbe vagy üres margarinos dobozokba töltve már tehetjük is a hűtőbe. Tálalás előtt 1 órával vegyük ki a hűtőből, mert a benne lévő kókuszzsírtól kemény lesz.

5 főre
Elkészítési idő: 30 perc
Egy adag: 636 kcal