Kaviáros tojás majonézes halsalátával


Hozzávalók
a kaviáros tojáshoz:
5 főtt tojás, 10 dkg kaviár, 8 dkg enyhén sós vaj (esetleg 2-3 evőkanál lazackrém vagy rákkrém), fél citrom, petrezselyem
a majonézes halsalátához:
30-35 dkg főtt halfilé, 45 dkg főtt burgonya, 15 dkg csemegeuborka, 2 közepes alma (25-30 dkg), 2 főtt tojás, 8 evőkanál majonéz (a fele tejföl is lehet), 1 púpozott evőkanál mustár, 1 púpozott evőkanál porcukor, 1 mokkáskanál só, 1 citrom leve
a díszítéshez:
fejes saláta, lilahagyma, petrezselyem, paradicsom

1. A halsalátához a halat és a megtisztított burgonyát az uborkával, az almával meg a főtt tojással együtt kis kockákra vagy vékony csíkokra vágjuk.
2. A majonézt a mustárral és a porcukorral ízesítjük, megsózzuk, majd a citrom levét is belecsöpögtetjük. Az előkészített hozzávalókat beleforgatjuk, végül lefedve, rövid időre a hűtőszekrénybe tesszük, hogy íze egy kicsit összeérjen.
3. A főtt tojásokat kettévágjuk. Az aljukból egy vékony szeletet levágunk, hogy a tányéron jobban megüljenek. Sárgájukra kiskanállal kaviárt halmozunk. A vajat vagy a krémsajtot kikeverjük, kis lyukú csillagcsővel ellátott habzsákba töltjük, ezzel spricceljük körbe vékonyan a tojást. Citrommal és petrezselyemlevéllel díszíthejük.
4. A tányérokra salátalevelet teszünk, a halsalátát ráhalmozzuk. 2-2 kaviáros tojást ráültetünk. Lilahagymával, petrezselyemmel és paradicsommal díszítjük.

5 főre
Elkészítési idő: 30 perc
Egy adag: 618 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.