Sajtos krumpliscsiga


Hozzávalók:
3 darab (45 dkg) lehetőleg egyforma nagyságú lisztes fajtájú, “C” jelölésű burgonya, só, 4 púpozott kiskanál (4-5 dkg) étkezési keményítő, 2 púpozott kiskanál (2,5 dkg) apróra reszelt parmezánsajt (parmezánpor), 3 evőkanál tej, 1 tojás, frissen őrölt fekete bors
a sütéshez:
olaj
a tálaláshoz:
ketchup

1. A burgonyát megmossuk, héjában, enyhén sózott vízben megfőzzük. Leszűrjük amint tudjuk meghámozzuk (fogjuk meg pl. konyhai kesztyűvel vagy szúrjuk villára), és még melegen szőrszitán áttörjük. Az így kapott krumplinak 35 dekának kell lennie.
2. Amikor kihűlt, a keményítővel, a parmezánnal, a tejjel, a felvert tojással, kissé megsózva, megborsozva fakanállal alaposan összedolgozzuk. Egy habzsákba 1,5 centi átmérőjű sima csövet teszünk, a burgonyás masszával megtöltjük.
3. Serpenyőben, kb. 1 centi magasan olajat forrósítunk, és a krumplis masszából körkörösen, mint amikor a kolbászt töltjük és egymáshoz hajtjuk a szálakat, kb. 10 centi átmérőjű csigákat formálunk belőle. Egyszerre ne süssünk 2-3 darabnál többet, mert akkor lehűl az olaj. Többször megforgatva 5-6 perc alatt ropogósra sütjük. Konyhai papaírtörlőre szedve lecsöpögtetjük.
4. Mindenképpen melegen tálaljuk, mert így kívül ropogós, belül puha, ellenben ha kiül, visszapuhul kívül is. Ketchupba mártogatva falatozzuk.

10 darab
Elkészítési idő: 1 óra
Egy adag (ketchup nélkül): 113 kcal

A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.