Hozzávalók:
90 dkg csont nélküli füstölt vagy főtt füstölt sonka (lapocka, tarja vagy csülök is lehet), 30 dkg vöröshagyma, 2 paradicsom (20-25 dkg), 2-3 lecsópaprika (kb. 15 dkg), 3 gerezd fokhagyma, fakanálnyi zsír (5 dkg), kb. 1 kiskanál só, 1-1 csapott mokkáskanál őrölt kömény és őrölt fekete bors, 1 evőkanál sűrített paradicsom, 1 csapott evőkanál pirospaprika, jó késhegynyi darált csípős paprika, kb. 4 dl víz vagy füstölt lé
a körethez:
fakanálnyi (5 dkg) zsír, szalonnabőr (lehet a füstölt húsról lefejtett bőr is), 40 dkg házi tarhonya, 1 liter víz (részben vagy egészben füstölt lé is lehet), só, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 csapott kiskanál pirospaprika
1. A füstölt húst,- akár főtt, akár nyers -, 2 centis kockákra vágjuk. A zöldségeket megtisztítjuk, a hagymát finomra, a paradicsomot és a paprikát apró kockákra vágjuk. A fokhagymát pépesre zúzzuk.
2. A zsírt lábasban megforrósítjuk, a hagymát rárakjuk, pár perc alatt üvegesre fonnyasztjuk, közben kicsit sózzuk, a köményt és a borsot rászórjuk. Nagyjából félidőben hozzáadjuk a paprikát és a fokhagymát is. 2 deci vízzel fölöntjük, és addig pároljuk, míg újra a zsírjára nem sül. Ekkor
hozzákeverjük a füstölt húst, egy kicsit megforrósítjuk, de nem kell különösebben kérget pirítani rá. A sűrített paradicsommal egy kicsit tovább pirítjuk, majd a pirospaprikával meghintjük, a paprikakrémmel tüzesítjük. 3-4 deci vizet öntünk rá, lefödjük, kis lángon kb. 1 óra alatt a húst puhára pároljuk. Menet közben a pörkölt elfövő levét minidig csak egy kevés vízzel pótoljuk. Ha főtt füstölt húsból főzzük a pörköltet, akkor annyiban más a helyzet, hogy “üresen” főzzük a pörköltszaftot, azaz hús nélkül, mert ez majd csak a legvégén kerül bele, és víz helyett a füstölt hús főzőlevét használjuk a pörköltalap főzéséhez.
3. A körethez a zsírt lábasban megforrósítjuk, ha van szalonnabőrként vagy a füstölt húsról lefejtett bőrkénk, azt is dobjuk bele. A tarhonyát rászórjuk, és kevergetve színesre pirítjuk. Közben a vizet (füstöltlevet) fölforraljuk. A piruló tarhonyát megsózzuk, megborsozzuk, a végén a pirospaprikát hozzákeverjük, majd a forrásban lévő vízzel fölöntjük. Lefödve, kis lángon addig főzzük, míg a tetejéről láthatóan elfőtt a folyadék. Ekkor félrehúzzuk, a fedele alá tiszta konyharuhát fektetünk és a tarhonyát így, a saját gőzében hagyjuk teljesen megpuhulni.
4. Ha főtt füstölt húsból főzzük a pörköltet, akkor itt az ideje, hogy a jó sűrű, ízes pörköltalapba keverjük és pár percig főzzük.
5. Bármelyik változatot is készítettük el, a végén utánasózzuk, -fűszerezzük. A tarhonyával körítve sok savanyúság kíséretében kínáljuk.
5 főre
Elkészítési idő:
Egy adag (körettel, savanyúság nélkül):982 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.