Orsótészta kétféle zöldségraguval

Orsótészta kétféle zöldségraguval

Hozzávalók:
40 dkg orsótészta, só, 10 dkg reszelt parmezán sajt a tetejére
az alapmártáshoz:
1 fej (6 gerezd) fokhagyma, 50 dkg friss vagy 40 dkg hámozott, kockázott konzervparadicsom, 1 kiskanál csípős paprikakrém (Erős Pista is lehet), 2 evőkanál olaj, só, maréknyi bazsalikomlevél
a padlizsános változathoz:
40 dkg zsenge padlizsán, 3 evőkanál olaj, 2 gombóc (20 dkg) mozzarella sajt (a lében eltett fajta)
a brokkolis változathoz:
50 dkg friss vagy 40 dkg fagyasztott brokkoli

1. A munkát az alapmártás főzésével kezdjük. Ehhez a fokhagymát megtisztítjuk, a gerezdeket vékonyan fölszeleteljük. A paradicsomokat meghámozzuk, félbevágva magjukat kikaparjuk, húsukat kis kockákra vágjuk. Egy széles serpenyőben az olajat kissé megforrósítjuk, a fokhagymát és a paprikakrémet rárakjuk. Kevergetve 1-2 percig pirítjuk, azután a paradicsomot rádobjuk – ha konzervet használunk, azt levével együtt öntsük rá. Pár percig pirítjuk, majd enyhén megsózzuk, és az apróra vágott bazsalikommal fűszerezzük.
2. A padlizsán raguhoz a padlizsánt kettévágjuk, magos belsejét kikaparjuk, húsát kb. 2 centis kockákra vágjuk, és egy serpenyőben, a megforrósított olajon szinte pépesre pirítjuk. Amikor kész, a paradicsomos alapmártással összekeverjük.
3. A brokkolis  raguhoz a brokkolit kisebb rózsáira szedjük, szárának zsenge részeit kockákra daraboljuk. Enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük, végül a paradicsomos alapmártással összekeverjük.
4. Miközben a raguk készülnek, a tésztát enyhén sós vízben kifőzzük — az olaszok ressre, úgymond al dente főzik, amikor az egészen közepe roppanós, azután leszűrjük.
5. Ha padlizsános raguval tálaljuk, akkor még mozzarella sajt is kerül bele. Ehhez a jól lecsöpögtetett tésztát visszarakjuk abba az edénybe, amelyikben főtt, és így ahogy van – minden más nélkül – a tűzre tesszük. A mozzarellát lecsöpögtetjük, 1 centis, kockákra vágjuk, a tésztához keverjük; és addig hagyjuk a tűzön, amíg a meleg tészta fölolvasztja a sajtot. Tálaláskor a mozzarellás tésztát tányérra halmozzuk, és a padlizsános raguval leöntjük. A tetejére jó sok parmezánt szórunk. A brokkolis változatot ugyanígy tálaljuk, mindössze annyi különbséggel, hogy nem kerül mozzarella a tésztához.

Megjegyzés
– Ezt a receptet dél-olasz országból kaptuk.

Jó tanács
– Ha mindkét ragut — a padlizsánosat is, és a brokkolisat is — el akarjuk készíteni, akkor dupla mennyiségű alapmártást főzzünk, és a tésztából is dupla mennyiséget számítsunk.

4 főre
Elkészítési idő: 40 perc
Egy adag padlizsános: 772 kcal
Egy adag brokkolis: 674 kcal