Hozzávalók:
8 csirkefelsőcomb (felét 1 csirkemellel is helyettesíthetjük), só, őrölt fekete bors, 1 közepes vöröshagyma, 10-15 dkg csiperkegomba, 6 evőkanál olaj, 1 csokor petrezselyem, 8 zsemle, 5 főtt tojás, 10 dkg fagyasztott zöldborsó, 4 evőkanál zsemlemorzsa, 2 tojás
1. Akad, aki a töltött csirkéből leginkább a tölteléket szereti, ez a kreáció különösen kedves lehet számukra. A combokról a bőrt lefejtjük – a legegyszerűbb kézzel –, majd a húst megmossuk és leszárogatjuk. Ezután volt bőrös oldalával lefelé deszkára fektetjük, közepén húzódó csontját kitapogatjuk, majd apró vágásokkal körbevágjuk, kiemeljük. Ha kész, a combfilét 1 kiskanálnyi sóval meg feleannyi borssal behintjük.
2. A hagymát és a gombát megtisztítjuk, az előbbit finomra, az utóbbit kis kockákra vágjuk. Egy serpenyőben 3 evőkanál olajon először néhány percig a hagymát pirítjuk, majd a gombával 3 percig tovább sütjük.
3. A fölaprított petrezselymet beleszórjuk, a tűzről lehúzzuk. A zsemléket hideg vízbe áztatjuk, ha felpuhultak, kifacsarjuk. A kis kockákra vágott főtt tojást, a szobahőmérsékleten fölengedett és lecsöpögtetett borsót, a zsemlemorzsát, a tojásokat és a hagymás gombát hozzáadjuk. Kb. 1 kiskanál sóval, meg feleannyi borssal fűszerezzük.
4. Egy közepes tepsit a maradék olajjal kikenünk, a zsemlés massza felét belesimítjuk, majd 4 combot belenyomkodunk. Erre kerül a többi zsemlés massza, a tetejére pedig a maradék hús. Ha még lenne a zsemlés keverékből, azt is rákenhetjük.
5. Alufóliával letakarjuk és előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 ºC; légkeveréses sütőben 165 ºC) 45 percig sütjük, majd a fóliát levéve még 25 percre visszatoljuk. E laktató fogás „tölteléke” köretként is szolgál, így csak savanyúsággal kínáljuk.
Jó tanács
– Pulykamellfiléből ugyanígy készíthetjük.
4 főre
Elkészítési idő: 1 óra 40 perc
Egy adag: 881 kcal • fehérje: 66,1 gramm • zsír: 34,8 gramm • szénhidrát: 75,7 gramm • rost: 4,0 gramm • koleszterin: 600 milligramm