Hozzávalók:
4 fél (60-70 dkg) csirkemellfilé, kb. 1 kiskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors
a töltelékhez:
30 dkg csiperkegomba, fél vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, fél mokkáskanál só, csipetnyi őrölt fekete bors, 1 púpozott evőkanál zsemlemorzsa, 1 tojás
a bundázáshoz:
5 evőkanál finomliszt, 3 tojás, 8 evőkanál zsemlemorzsa
a sütéshez:
bő olaj
1. A csirkemelleket lapjában bevágjuk, kihajtjuk, és egyenként téglalap alakúra kiverjük. Megsózzuk, megborsozzuk.
2. A gombát meg a hagymát megtisztítjuk, mindkettőt finomra aprítjuk vagy reszeljük. Az olajon először a hagymát futtatjuk meg, majd a gombával zsírjára pirítjuk. Megsózzuk, megborsozzuk, a zsemlemorzsát belekeverjük, végül a fölvert tojással megsütjük. Petrezselyemmel is fűszerezhetjük.
3. Négyfelé osztjuk, a hússzeletek egyik felére halmozzuk, másik felüket ügyesen ráhajtjuk, fogvájóval összetűzzük.
4. A lisztbe, a felvert tojásba meg a zsemlemorzsába forgatva bundázzuk. Bő, forró olajban, félidőben megfordítva kb. 6 percig sütjük, szűrőlapáttal kiemeljük, jól lecsöpögtetjük.
Jó tanács
– Pulykamellből ugyanígy készíthetjük.
– Célszerű a hústekercseket szorosan, megolajozott alufóliába csomagolni, majd forrásban lévő vízben 10 percig főzni, azután leszűrve hűlni hagyni. Így a hús a bundázás után gyorsabban megsül, kevesebb zsírt szív magába, és formáját is jobban megtartja. Ráadásul így előfőzve le is fagyaszthatjuk, csak bundázni és sütni kell frissen.
4 főre
Elkészítési idő: 40 perc
Egy adag (köret nélkül): 562 kcal • fehérje: 52,1 gramm • zsír: 18,5 gramm • szénhidrát: 46,6 gramm • rost: 2,6 gramm • koleszterin: 271 milligramm