Hozzávalók:
4 fél (60-70 dkg) csirkemellfilé, kb. 1 kiskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors
a töltelékhez:
4-4 vékony szelet gépsonka és trappista sajt, 2 nagyobb vagy 4 kisebb banán
a bundázáshoz:
5 evőkanál finomliszt, 3 tojás, 8 evőkanál zsemlemorzsa
a sütéshez:
bő olaj
1. A csirkemelleket lapjában bevágjuk, kihajtjuk, és egyenként téglalap alakúra kiverjük. Megsózzuk, megborsozzuk, mindegyikre 1 szelet sonkát majd 1 szelet sajtot fektetünk.
2. A banánokat akkorára daraboljuk, hogy olyan hosszú legyen, mint a hús, aminek az egyik felére fektetjük, másik felét ügyesen ráhajtjuk, fogvájóval összetűzzük.
3. A lisztbe, a felvert tojásba meg a zsemlemorzsába forgatva bundázzuk. Bő, forró olajban, félidőben megfordítva kb. 6 percig sütjük, szűrőlapáttal kiemeljük, jól lecsöpögtetjük.
Jó tanács
– Pulykamellből ugyanígy készíthetjük.
– Célszerű a hústekercseket szorosan, megolajozott alufóliába csomagolni, majd forrásban lévő vízben 10 percig főzni, azután leszűrve hűlni hagyni. Így a hús a bundázás után gyorsabban megsül, kevesebb zsírt szív magába, és formáját is jobban megtartja. Ráadásul így előfőzve le is fagyaszthatjuk, csak bundázni és sütni kell frissen.
4 főre
Elkészítési idő: 40 perc
Egy adag (köret nélkül): 565 kcal • fehérje: 47,2 gramm • zsír: 12,1 gramm • szénhidrát: 66,8 gramm • rost: 3,9 gramm • koleszterin: 202 milligramm