Hozzávalók: 25 dkg árpagyöngy (gersli), 25 dkg fejtett tarkabab (fagyasztott is lehet), 20 dkg sárgarépa, 35 dkg burgonya, 20 dkg vöröshagyma, 20 dkg zeller, 8 dkg füstölt vagy császárszalonna, 20 dkg szép sertéscomb, 10 dkg vaj, 3 liter víz, kb. 2 evőkanál só (lehet ételízesítő por is), kb. 1 kiskanál őrölt fekete bors
1. Az árpagyöngyöt megmossuk, majd legalább 2 órán át hideg vízbe áztatjuk. Ha a bab nem frissen kifejtett (már pedig karnevál idején nálunk biztosan nincs), és nem is fagyasztott, hanem szárazbab, akkor azt is áztassuk be.
2. Az összes zöldséget megtisztítjuk, és 1 centis kockákra, a szalonnát kicsit apróbbra vágjuk. A húst ledaráljuk. 3. A vajat egy nagy lábasban fölolvasztjuk, majd az összes zöldséget, a szalonnát és a húst rádobjuk. Kevergetve kb. 8 percig pirítjuk, majd a vízzel fölöntjük. Nagy lángon fölforraljuk, a leszűrt árpagyöngyöt (esetleg a babot is, ha áztattuk) hozzáadjuk. Kis rést hagyva lefedjük, és az ételt kis lángon kb. 45 perc alatt, többször megkeverve puhára főzzük. 4. A tűzről levéve, lefödve pihentetjük kb. 20 percig, ezalatt az íze egy kicsit összeérik. Nem kell megijedni attól, hogy besűrűsödik, és szinte olyan lesz, mint egy szaftos rizottó, mert így jó. Puha kenyér kíséretében tálaljuk.
8 főre
Elkészítési idő: 1 óra 30 perc + áztatás
Egy adag: 400 kcal