Viszkis mártásban sült sertésoldalas

Whiskys mártásban sült sertésoldalas
Hozzávalók:
2 kg oldalas, kb. 1 evőkanál só, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2-3 babérlevél, 1 kiskanál egész fekete bors
a fűszerkeverékhez:
1-1 kiskanál kakukkfű, bazsalikom, őrölt fekete bors, pirospaprika (nem csípős) és csilipehely (darált szárított csilipaprika), 3 gerezd fokhagyma, 1 kiskanál só, kb. 3 evőkanál olaj
a mártáshoz:
1 vöröshagyma, 1 ág szárzeller, 2 gerezd fokhagyma, 1 paradicsom, 6 dkg vaj, 2 evőkanál finomliszt, 2 evőkanál 10%-os ételecet, 10 dkg sűrített paradicsom (paradicsompüré), 2 evőkanál barna cukor (kristálycukor vagy méz is lehet), 3-4 evőkanál whisky, só, őrölt fekete bors vagy csiliszósz

1. Az oldalast megmossuk, majd 8 részre vágjuk, és annyi forrásban lévő vízbe rakjuk, amennyi éppen ellepi. Megsózzuk, a félbevágott hagymával és fokhagymával valamint az egész borssal fűszerezzük. Lefödve, kis lángon kb. 35 percig főzzük, majd lecsöpögtetjük, tepsibe rakjuk de levét félretesszük.
2. A kakukkfüvet, a bazsalikomot, a borsot, a pirospaprikát, a csiliport, a zúzott fokhagymát és a sót az olajjal összekeverjük, majd alaposan a húsba dörzsöljük. 10-15 percre félretesszük.
3. A mártáshoz való zöldségeket megtisztítjuk, a hagymát apróra, a szárzellert körömnyi darabokra, a fokhagymát finomra. Együtt az olvasztott vajra dobjuk, és közepes lángon 3-4 percig pirítjuk. A liszttel meghintjük, fél percig pirítjuk. Az oldalas főzőlevéből kb. 7 decinyit a pirított zöldségre merünk. Az ecettel, a paradicsompürével, a barna cukorral a kis kockákra vágott paradicsommal ízesítjük.
2-3 percig forraljuk, akkor jó, ha híg mártás lesz belőle. Ha kell, utánasózzuk, borsozzuk végül a viszkit is beleöntjük.
3. A fűszerezett oldalast a mártással leöntjük, jól összefogatjuk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 ºC; légkeveréses sütőben 165 ºC) 40-45 percig sütjük, közben gyakran megforgatjuk, szaftjával locsolgatjuk. 10 pernyi pihentetés után párolt rizzsel vagy sült krumplival tálaljuk.

4 főre
Elkészítési idő: 2 óra
Egy adag (köret nélkül): 863 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.