Hozzávalók:
4 szelet, egyenként kb. 12 dkg-os csont nélküli sertéskaraj, 1 csapott kiskanál só, frissen őrölt fekete bors, 2 evőkanál finomliszt
a bundázáshoz:
2 tojás, fél kiskanál só, 1 csokor petrezselyem, fél mokkáskanál őrölt köménymag, kb. 3 evőkanál finomliszt, 1 evőkanál tejföl, 2 gerezd fokhagyma, fél vöröshagyma, 4 közepes burgonya
a tetejére:
2-3 dl tejföl, 4 gerezd fokhagyma, fél csokor petrezselyem
a sütéshez:
olaj
1. A húst kiverjük, megsózzuk, néhány tekerésnyi borssal fűszerezzük, majd a lisztben meghempergetve félretesszük.
2. A bundázáshoz a tojásokat felverjük, megsózzuk, a fölaprított petrezselyemmel és a köménymaggal fűszerezzük, majd a liszttel meg a tejföllel simára keverjük. A zúzott fokhagymát és a finomra vágott vöröshagymát hozzáadjuk, végül a meghámozott burgonyát belereszeljük. (A burgonyát érdemes külön reszelni, mert ha sok leve lenne, azt leönthetjük.)
3. A hússzeleteket a burgonyás masszába forgatjuk úgy, hogy az körben mindenhol bevonja. Következik a sütés, amire nagyon kell ügyelni. Ha az olaj hideg, a burgonyabunda lefolyik a húsról, ráadásul letapad az edény aljára; ha azonban túl forró, hirtelen pirul, és megéghet, anélkül, hogy a pecsenye átsülne.
4. A legjobb, ha egy széles szájú serpenyőben bő ujjnyi olajat forrósítunk, és a burgonyás masszából egy mokkáskanálnyit beleteszünk. Ha sercegve sülni kezd, de nem pirul erősen, akkor jó, belekerülhetnek a húsok. Ha a burgonyás massza hígra sikerült, egy kevés lisztet keverhetünk még bele.
5. Oldalanként 3-4 percig kell sütni, majd lecsöpögtetjük, és tepsire fektetjük. Tetejükre tejfölt kenünk (ezt előtte sózhatjuk, borsozhatjuk) és közepesen forróra előmelegített sütőben néhány perc alatt megforrósítjuk.
6. A fokhagymát vékonyan felszeleteljük, közepes lángon, egy kevés olajon kb. fél perc alatt megfuttatjuk, lecsöpögtetve a húsra szórjuk, végül az egészet fölaprított petrezselyemmel meghintjük. Mivel a burgonyás bunda egyben laktató köret is, ezt a fogást önmagában, különféle salátákkal, savanyúságokkal tálaljuk, külön köretet nem igényel.
7. Másik, ma már elterjedtebb tálalási módja a következő: a hús tetejére való fokhagymát nem pirítjuk meg, hanem pépesre zúzva a sóval, borssal ízesített tejfölbe keverjük. A krumplibundás, megsütött húsra kenjük, reszelt sajttal megszórjuk, és így sütjük be a forró sütőben.
Jó tanácsok
– Amint a burgonyás masszát bekevertük, azonnal forgassuk bele és süssük a húst, mert ha sokat áll, megfeketedik.
– Ha nagyobb társaságnak készítjük, a húst megsüthetjük előre, és amikor a vendégek megérkeztek, csak a tejfölt kell rálocsolni, majd sütőbe tolni, és átforrósítani.
– Csirke- vagy pulykamellet, illetve borjúkarajt is süthetünk ugyanígy.
4 főre
Elkészítési idő: 40 perc
Egy adag (savanyúság és sajt nélkül): 621 kcal • 38,9 g fehérje • 29,8 g zsír • 49,3 g szénhidrát • 5,4 g rost • 252 mg koleszterin
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.