Cukkinival sült pecsenye

Cukkinival sült pecsenye
Hozzávalók:
60 dkg sertés szűzpecsenye, 1 kiskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 2 dl tejföl, 2 dl zsíros főzőtejszín, 1 tojás, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 4-5 friss bazsalikomlevél vagy
1 mokkáskanál szárított bazsalikom, 2 gerezd fokhagyma, 4 zsenge cukkini (kb. 60 dkg), 4 evőkanál olaj, 2 dkg vaj

1. A húsról a hártyát lefejtjük, majd a pecsenyét személyenként 3, egyenként kb. 5 dekás érmére vágjuk.
Tenyerünkkel lapjában kissé megnyomjuk, de kiverni nem kell. A fele sóval, borssal meghintve félretesszük.
2. A tejfölt a tejszínnel, a tojással és a sajt kétharmadával összekeverjük, megsózzuk, megborsozzuk, a fölaprított bazsalikommal, a zúzott fokhagymával fűszerezzük. A cukkinikat – miután végüket lecsaptuk – lapjában kettévágjuk, azután 3 milliméter vastagra fölszeleteljük.
3. Az olajat egy serpenyőben megforrósítjuk, és a húsokat oldalanként 1-1 perc alatt pirosasra elősütjük benne, majd lecsöpögtetjük. 4 peremes, egyszemélyes tűzálló tálkát vagy 1 nagyobbat kivajazunk, a cukkiniszeleteket egyenletesen beleszórjuk, a fűszeres tejföllel meglocsoljuk. 3-3 érmét ráfektetünk. Az egészet meghintjük a maradék sajttal, végül előmelegített sütőben, nagy lánggal (220 ºC; légkeveréses sütőben 200 ºC) 10-12 percig sütjük.

Jó tanács
– Szűzpecsenye helyett érlelt vesepecsenyéből, azaz bélszínből is készülhet. Ehhez 15 dekás adagokat vágunk, amiket megfűszerezünk és oldalanként 2-2 perc alatt elősütünk. A tűzálló tál közepére tesszük, a tejfölös cukkinit köréhalmozzuk, és 12-13 percig sütjük.
– Füstölt helyett másféle sajttal is készülhet.

4 főre
Elkészítési idő: 40 perc
Egy adag: 743 kcal