Hozzávalók:
4 nagyon friss tojás, 4 csomag vaníliás cukor, 50 dkg natúr tejszínes krémsajt (mascarpone), 4 evőkanál kristálycukor, 2-3 evőkanál konyak, kb. 50 db babapiskóta
a babapiskóta áztatásához:
5 dl erős feketekávé, 4 evőkanál kristálycukor (el is maradhat), 1 kupica konyak (el is maradhat)
a tetejére:
2-3 evőkanál keserű kakaópor
1. A tojássárgáját a vaníliás cukorral habosra keverjük, ez elektromos habverővel, maximális fokozaton 4-5 perc. A jól behűtött krémsajtot hozzáadjuk, és elektromos habverővel, a legkisebb fokozaton (ha gyorsan, erősen keverjük, akkor szétfolyik!) sűrű krémmé keverjük, közben apránként a konyakkal ízesítjük. Hűtőszekrénybe tesszük.
2. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a végefelé kanalanként a cukrot is hozzáadjuk. Laza, széles mozdulatokkal a sajtos krémbe forgatjuk, majd a krémet visszatesszük a hűtőbe.
3. A babapiskóta áztatásához lefőzzük a kávét, aki szereti, a cukorral meg a konyakkal is ízesítheti. A piskóták felét egyesével néhány másodpercre a még meleg kávéba forgatjuk, majd amikor megszívták magukat, egy sorban a tortaforma aljára rakosgatjuk. Fontos, hogy a piskótát ne áztassuk el teljesen, egyben maradjon.
4. A fele krémet egyenletesen rásimítjuk, és a maradék piskótát – áztatás után – rárakosgatjuk. A maradék krémet a tetejére kenjük, majd pár órán át hűtőszekrényben dermesztjük. Tálaláskor kakaóport szitálunk a tetejére.
Jó tanács
– A mascarpone speciális olasz krémsajt, ami nagyobb élelmiszerüzletekben kapható.
12 szelet
Elkészítési idő: 30 perc + pihentetés
Egy szelet: 338 kcal