Hozzávalók:
2 zsemle, 50 dkg darált sertéshús vagy pulykafelsőcomb-filé, 1 tojás, 2-3 duci újhagyma, 1 kiskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 nagy csokor kapor, 2 kicsi, egyenként kb. 50 dkg-os zsenge tök (inkább hosszúkás, mint duci fajta), 6 dl szűrt húsleves, egy kis pohár (150 gramm) tejföl, 2 dl zsíros főzőtejszín, evőkanál finomliszt vagy étkezési keményítő, fél citrom leve
1. A zsemlét hideg vízbe vagy tejbe áztatjuk, jól kifacsarjuk, majd a darált hússal és a tojással összedolgozzuk.
2. Az újhagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk, a húsos masszához adjuk, megsózzuk, megborsozzuk, 1 evőkanálnyi fölaprított kaporral fűszerezzük. A tököket alaposan megmossuk, végeiket lecsapjuk. Ezután lapjában félbevágjuk, magos belsejüket kikaparjuk.
3. A tölteléket a tökök üregébe púpozzuk, majd egy széles lábasba rakjuk. Akkor jó, ha éppen beleférnek, így egyfelől megtartják formájukat, és nem lapulnak el, másfelől nem kell a szükségesnél több leves a főzésükhöz. 6 deci szűrt húslevest öntünk alá. Nagy lángon fölforraljuk, lefedve 30-35 percig pároljuk.
4. Ezután a töltött tököket a lábasból kiemeljük. A tejfölt a tejszínnel és a liszttel simára keverjük, egy keveset a tök forró főzőlevéből hozzáadunk, majd az egészet beleöntjük. Kevergetve 2-3 percig forraljuk, ezalatt mártásszerűen besűrűsödik. Megkóstoljuk, ha kell, utánasózzuk, végül a maradék fölaprított kaporral fűszerezzük, és pár csepp citromlével megadjuk a végső ízét.
5. Tálaláskor mindenki kap egy fél töltött tököt, amit a kapros mártással körülöntünk.
4 főre
Elkészítési idő: 1 óra 10 perc
Egy adag: 799 kcal • fehérje: 32,6 gramm • zsír: 54,5 gramm • szénhidrát: 44,3 gramm • rost: 2,6 gramm • koleszterin: 244 milligramm
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.