Szójával töltött kellabda


Hozzávalók:
1 fej (kb. 1 kg-os) kelkáposzta, só, 15 dkg (kb. 1,5 dl) árpagyöngy, 1-1 kiskanál köménymag és majoránna, fél fej vöröshagyma, 15 dkg szójagranulátum, 1 kiskanál ételízesítő por, 3 tojás, 10 dkg reszelt trappista sajt, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 csokor petrezselyem, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál friss kakukkfű, 1 dl tejföl
a tepsi kikenéséhez:
vaj
a tálaláshoz:
2 dl tejföl

1. A kel foltos külső leveleit lefejtjük. Torzsáját óvatosan kimetsszük úgy, hogy a káposzta egyben maradjon. A fejet ezután erősen sós vízben kb. 15 percig áztatjuk, hogy az esetleg benne levő bogarak előbújjanak. Közben fölforralunk bő 4 deci vizet, az árpagyöngyöt beleszórjuk, megsózzuk, és kis lángon, lefödve kb. 35 percig főzzük. A tűzről lehúzzuk, és kendőbe burkolva még 10-15 percig hagyjuk párolódni, ezalatt tökéletesen megpuhul.
2. A kelt az áztatás után folyó vízben többször átöblítjük. Egy fazékban kb. 1,5 liternyi vizet forralunk. Megsózzuk, köménymaggal, majoránnával fűszerezzük, és a megtisztított hagymát is beledobjuk. Amikor forr, a káposztát óvatosan beleengedjük, és körülbelül 15 perc alatt, néhányszor megforgatva, félpuhára főzzük, ezután leszűrjük.
3. Közben a szójagranulátumot langyos, étel-ízesítős vízben körülbelül 15 percig áztatjuk, majd kicsavarjuk. A kihűlt árpagyöngyöt a szójagranulátummal, a tojásokkal meg a reszelt sajt kétharmadával összekeverjük. Enyhén megsózzuk, megborsozzuk, az apróra vágott petrezselyemmel, a zúzott fokhagymával meg a kakukkfűvel fűszerezzük.
4. A kelt vékonyan kivajazott tepsire ültetjük, s leveleit úgy, hogy épek maradjanak, kíméletesen lehajtogatjuk. A káposzta tömör közepét kiemeljük, apróra vágjuk és
a szójás-árpagyöngyös töltelékbe keverjük. A töltelék körülbelül egyharmadát a káposzta közepére púpozzuk, és gömbölyűre formázzuk. Az első leveleket szorosan ráhajtjuk, töltelékkel körbetapasztjuk, majd újból felhajtunk egy sor levelet. Addig folytatjuk, amíg a töltelékből meg a kellevelekből tart. A végén szép kerekre igazítjuk, s a kellabdát 4-5 hústűvel rögzítjük.
5. A tejföllel meglocsoljuk, és előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 ºC; légkeveréses sütőben 165 ºC) kb. 35 percig sütjük. Ekkor a maradék reszelt sajttal meghintjük, és további 5-10 percig sütjük. Tálalás előtt negyedórán át pihentetjük, majd – akár a tortát – csak az asztalnál szeleteljük föl.

Jó tanács
– Szójagranulátum és árpagyöngy helyett a hagyományos rizses darált húsos töltelékkel is készíthetjük, de akkor a sütési idő 10-15 perccel hosszabb.

4 főre
Elkészítési idő: 2 óra 20 perc
Egy adag: 554 kcal • fehérje: 44,0 gramm • zsír: 21,4 gramm • szénhidrát: 46,1 gramm • rost: 11,1 gramm • koleszterin: 220 milligramm