Puncsos, csokis „puszedli”

Puncsos, csokis „puszedli”
Hozzávalók
a piskótához:
6 tojás, 6 evőkanál kristálycukor, 6 evőkanál finom- vagy rétesliszt
a forma kikenéséhez:
vaj
a krémhez:
3 dl tej, 15 dkg kristálycukor, 3 evőkanál finom- vagy rétesliszt, 12,5 dkg vaj vagy sütőmargarin, 5 dkg mazsola, 5 dkg dió, 0,5 dl rum, 1 evőkanál keserű kakaópor
a tészta lekenéséhez:
7-8 evőkanál sárgabaracklekvár
a mázhoz:
5 evőkanál víz, 12 dkg vaj vagy sütőmargarin, 40 dkg étcsokoládé

1. A piskótához a tojások fehérjét kemény habbá verjük, a vége felé a cukor egyharmadát is hozzáadjuk. A tojások sárgáját a cukor kétharmadával fehéredésig, sűrűn folyósra keverjük, ez elektromos habverővel, maximális fokozaton 4 perc. Egyharmadnyi tojáshabot ráteszünk, egyharmadnyi lisztet rászitálunk, és óvatos mozdulatokkal, hogy ne törjük, összeforgatjuk. A többi habot és lisztet ugyanígy, két részletben adjuk hozzá. Egy nagytepsit kivajazunk, belisztezünk, de az is jó, ha sütőpapírral kibéleljük, és a tésztát belesimítjuk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 ºC; légkeveréses sütőben 165 ºC) kb. 18 percig sütjük.
2. A krémhez 2 deci tejet a cukorral addig melegítünk, míg a cukor elolvad benne. A lisztet a maradék 1 deci tejben simára keverjük, a forró cukros tejbe öntjük, 1-2 perc alatt sűrűre főzzük, hűlni hagyjuk. A puha (szobahőmérsékletű) vajat kikeverjük. A tejes krémet habosra keverjük, majd kanalanként beledolgozzuk a vajat is.
3. Amikor a piskóta kihűlt, egy kb. 6 centis pogácsaszaggatóval 30 kis korongot szaggatunk belőle. A leeső tésztadarabokat kisebbre vágva a tejes krémbe keverjük, amit a mazsolával, a durvára vágott dióval, a rummal és a kakaóval ízesítünk. A kis piskótakorongokat baracklekvárral vékonyan megkenjük, majd az ízes krémből cső nélküli habzsákból kis halmokat nyomunk rá, de kanállal is rápúpozhatjuk. Letakarva egy kis időre hűtőszekrénybe tesszük, hogy a krém megdermedjen rajta.
4. A mázhoz a vizet a vajjal egy lábasban addig melegítjük, míg a vaj fölolvad benne. Apránként beletördeljük a csokoládét, fölolvasztjuk. Egy kicsit hűlni hagyjuk, végül a „puszedliket” ezzel bevonjuk.

30 darab
Elkészítési idő: 1 óra 20 perc + dermesztés
Egy darab: 235 kcal