Mákos gombóc szilvaöntettel


Hozzávalók
a gombóchoz:
50 dkg burgonya, só, 10 dkg finomliszt, 1 tojás, 1 evőkanál búzadara, 2 dkg vaj
a töltelékhez:
1 dl tej, 3 dkg vaj, 25 dkg őrölt mák, 5 dkg kristálycukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 evőkanál rum
a nyújtáshoz:
finomliszt
a forgatáshoz:
3 evőkanál olaj, 15 dkg zsemlemorzsa
a szilvaöntethez:
8 evőkanál szilvalekvár, egy kevés víz vagy szilvapálinka
a díszítéshez:
porcukor

1. A burgonyát alaposan megmossuk, majd héjában, enyhén sózott vízben puhára főzzük. Még melegen meghámozzuk, átpasszírozzuk, hűlni hagyjuk.
2. Közben a töltelékhez való tejet fölforraljuk, a vajat beledobjuk, majd a mákkal, a cukorral, a vaníliás cukorral és a rummal összedolgozzuk. Ha száraznak találnánk, 1-2 kiskanál szilvalekvárt adjunk hozzá. Megnedvesített kézzel 12 diónyi gombócot formálunk belőle és felhasználásig hűtőszekrénybe tesszük.
3. A kihűlt burgonyát a liszttel, a tojással, a búzadarával, 1 mokkáskanál sóval és az olvasztott vajjal összedolgozzuk. Enyhén meglisztezett gyúrólapon vastagabb hengerré formáljuk, 12 egyenlő részre vágjuk. Az így kapott tésztakorongokat egyenként tenyérrel kissé ellapítjuk, a mákgolyókat a közepükbe tesszük, s szépen gombóccá formáljuk. Enyhén sózott, lobogva forró vízbe rakjuk, közepes lángra állítjuk. Amikor az összes gombóc feljött a víz tetejére, még 5-6 percig főzzük, azután leszűrjük.
4. Amíg a gombóc fő, az olajat egy serpenyőben kissé megforrósítjuk, és a morzsát kevergetve aranyszínűre pirítjuk rajta. A jól lecsöpögtetett gombócokat beleforgatjuk.
5. A szilvaöntethez a lekvárt egy kevés vízzel vagy pálinkával vagy ezek keverékével megforrósítjuk, tálaláskor ezzel öntjük körbe a gombócokat. Tetejükre díszítésképpen porcukrot szitálunk.

6 főre
Elkészítési idő: 2 óra
Egy adag (2 gombóc öntettel): 738 kcal • fehérje: 17,7 gramm • zsír: 29,6 gramm • szénhidrát: 100,0 gramm • rost: 12,9 gramm • koleszterin: 51 milligramm