Francia hagymaleves – készült az OnLive© főzőiskola 18. adásában


Francia hagymaleves

Hozzávalók:
20-25 dkg vöröshagyma, 3 dkg vaj, 1 evőkanál olaj, arasznyi póréhagyma, fél-fél csokor petrezselyem és metélőhagyma, 1 dl száraz fehérbor, 1 mokkáskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors, 1 kiskanál Worcester-mártás, 1 liter jóízű szűrt húsleves, 2 zsemle, tej a zsemle áztatásához, 10 dkg Gouda sajt

1. A vöröshagymát megtisztítjuk, vékonyan fölszeleteljük, gyűrűire szedjük. Fazékban, az olvasztott vaj és olaj keverékében 4-5 perc alatt aranysárgára sütjük. A megtisztított pórét vékony karikákra vágjuk, majd a pirított hagymához keverjük. Az apróra vágott petrezselyemmel és metélőhagymával megszórjuk.
2. A bort ráöntjük, kissé megsózzuk, megborsozzuk, a Worcesterrel ízesítjük, és lefödve, kis lángon 5 percig pároljuk. Ezután a levessel fölöntjük, fölforraljuk.
3. Közben a zsemlét kisujjnyi vastag szeletekre vágjuk és a tejben megforgatva kivajazott tepsire rakjuk. Tetejüket reszelt sajttal meghintjük. Előmelegített, nagyon forró sütőben vagy grillsütőben addig sütjük, amíg a sajt a tetejére olvad és pirulni kezd.
4. A forró hagymalevest kiporciózzuk és a sajtos pirítós kíséretében tálaljuk.

4 főre
Elkészítési idő: 35 perc
Egy adag: 323 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.