Füstöltpisztráng-leves krumpligombóccal

 

Hozzávalók:
1 közepes vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2-3 sárgarépa, 1 nagyobb petrezselyemgyökér, 3 evőkanál olaj, 2 kisebb babérlevél, 1 csapott evőkanál finomliszt, 1 kiskanál jóféle pirospaprika, só, 1,2 liter szűrt tyúkhúsleves (ennek híján 1 iskanál házi ételízesítő por), 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, fél csokor petrezselyem, 1 kis pohár (150 gramm) tejföl, 30 dkg bőr nélküli füstölt pisztrángfilé
a burgonyagombóchoz:
15 dkg (tisztítva mérve) főtt, még melegen áttört, de kihűlt burgonya, kb. 2 evőkanál finomliszt, 1 tojás, só, csipetnyi őrölt fehér bors vagy borskeverék

1. A hagymaféléket és a zöldséget megtisztítjuk. A hagymát finomra aprítjuk, a fokhagymát összezúzzuk. A répát és a gyökeret 1-1,5 centis kockákra vágjuk.
2. Egy fazékban az olajat kissé megforrósítjuk, a hagymát 7-8 perc alatt megfuttatjuk rajta. A fokhagymával további fél percig pirítjuk, majd rádobjuk a kétféle répát. A babérlevéllel fűszerezzük. Együtt pirítjuk 2-3 percig, azután a liszttel és a pirospaprikával meghintjük. Még 1 percig kevergetve pirítjuk és fölöntjük a levessel vagy ugyanannyi ételízesítős vízzel. Nagy lángon fölforraljuk, enyhén – mert a később belekerülő pisztráng is sós – megsózzuk, megborsozzuk, a finomra vágott petrezselyemmel fűszerezzük. Kis rést hagyva lefedjük, majd kis lángon kb. 15 percig főzzük, akkor jó, ha a zöldségek éppen félpuhák lesznek.
3. Ez elegendő idő ahhoz, hogy elkészítsük a burgonyagombócot. Ehhez a kihűlt krumplit, a liszttel meg a tojással összegyúrjuk, megsózzuk, megborsozzuk. Vizes kézzel apró gombócokat formálunk belőle és a félpuha zöldségekhez, a forró levesbe rakjuk. További kb.15 percig főzzük, míg minden meg nem puhul benne.
4. A tejfölt egy kevés forró levessel simára keverjük, majd egyetlen mozdulattal a levesbe öntjük. Éppen csak fölforraljuk, utánaízesítjük, végül a finomra vágott zellerzölddel és kaporral fűszerezzük, majd belekeverjük az 1 centis kockákra vágott füstölt pisztrángot is. 10 percre letakarva félretesszük, hogy a füstölt halíz egy kicsit jobban átjárhassa a levest.

4 főre
Elkészítési idő: 50 perc
Egy adag: 374 kcal • fehérje: 23,4 gramm • zsír: 18,5 gramm • szénhidrát: 28,3 gramm • rost: 6,9 gramm • koleszterin: 110 milligramm