Meggyes rétes (édes)

Meggyes rétes  (édes)

Hozzávalók:
2 csomag (4 lapos) réteslap, 4-5 evőkanál olaj, 2-3 evőkanál zsemlemorzsa
a töltelékhez:
1 kg meggy (idényen kívül fagyasztott vagy befőtt is lehet), 10 dkg darált dió, 10 dkg darált háztartási keksz, 5 evőkanál kristálycukor, 1 mokkáskanál őrölt fahéj
a sütéshez:
olaj, zsemlemorzsa

1. A gyümölcsöt megmossuk, leszárazzuk, kimagozzuk, jól lecsöpögtetjük, majd a dióval, a kekszmorzsával, a cukorral meg a fahéjjal összekeverjük. Ha befőttből készítjük, akkor lecsöpögtetjük, ha kell kimagozzuk, és a többi hozzávalóval összekeverjük. ha fagysztott gyümölcsből készítjük, azt szobahőmérsékleten fölengedjük, lecsöpögtetjük, ezután keverjük össze a többi hozzávalóval.
2. Egy tiszta konyharuhát megnedvesítünk, kicsavarjuk, az asztalra terítjük. Egy réteslapot ráfektetünk. Egy kevés olajjal megkenjük, zsemlemorzsával meghintjük. Még három réteslapot rétegezünk rá úgy, hogy közüket olajjal megkenjük, morzsával megszórjuk.
3. A felső lap felénk eső oldalára egy csíkban valamivel több morzsát – 1 evőkanálnyit – szórunk, erre kerül a töltelék fele. Készülhet úgy is, hogy a tölteléket nem egy csíkban halmozzuk rá, hanem szétterítjük az egész felületén. A konyharuha segítségével föltekerjük – előtte a réteslap mindkét oldalából egy kicsit a közepe felé fölhajtunk, hogy sütés közben ne nyíljon szét –, majd kiolajozott tepsibe fektetjük. Ugyanígy készítjük el a másik rúd rétest is.
4. Tetejüket olajjal vékonyan megkenjük. Előmelegített sütőben, a közepesnél valamivel nagyobb lánggal (190 ºC; légkeveréses sütőben 170 ºC) 30 percig sütjük. Egy rúd rétesből 8 szeletet vághatunk.

2-2 rúdhoz (16 szelethez)
Elkészítési idő: 1 óra 30 perc
Egy szelet: 186 kcal