Indiai currys tojás


Hozzávalók:
8 főtt tojás, 1/3 kiskanál kurkuma, 1/3 kiskanál csilipor, 4 evőkanál olaj, 2 kisebb fehérhagyma (15-20 dkg), 2 gerezd fokhagyma, diónyi darab gyömbér, 1-2 zöld csilipaprika (lehet hegyes erős zöldpaprika is), 1 csapott kiskanál egész római kömény, 1 csapott kiskanál só, 5-6 evőkanál passzírozott paradicsom, 1 csapott kiskanál pirított szárított mentalevél
a joghurtos szószhoz:
4 púpozott evőkanál natúr joghurt, fél kiskanál garam masala fűszerkeverék, 1/3 kiskanál kurkuma, 1/3 kiskanál csilipor, fél kiskanál őrölt koriander

1. A főtt tojásokat a kurkumával, a csiliporral és 1 evőkanál olajjal összekeverjük. Nagy serpenyőt közepes tűzön megforrósítunk, a fűszeres tojást belerakjuk, kb. 3 perc alatt kissé körbepirítjuk. Szűrőlapáttal kiemeljük, félrerakjuk.
2. A fűszeres joghurthoz valókat simára keverjük.
3. A fehérhagymát finomra, a fokhagymát és a gyömbért apróra vágjuk. Utóbbiakat mozsárban együtt pépesre zúzzuk. A kicsumázott csilipaprikát vékony karikákra vagy apróra vágjuk.
4. Abba a serpenyőbe, amelyikben a tojást sütöttük, 3 evőkanál olajat öntünk. Az egész római köményt beleszórjuk, és kb. 1 percig pirongatjuk, akkor jó, ha pattogni kezd. Hozzáadjuk a csilipaprikát, 1 percig együtt pirítjuk, majd mehet hozzá a fölaprított hagyma. Többször belekeverve 7-8 perc alatt szalmasárgára pirítjuk. Ekkor 1-1,5 deci vizet öntünk rá, és addig pároljuk,- 1-2 perc -, amíg újra a zsírjára nem sül. Megsózzuk, a pépesített gyömbért és fokhagymát hozzáadjuk. 1 percig együtt pirítjuk, majd a passzírozott paradicsommal ízesítjük. Újabb kb. 1 deci vizet öntünk rá, jó közepes lángon 4-5 percig főzzük, majd hozzáadjuk a joghurtos keveréket. Kis lángon 3 percig pároljuk. Újabb kb. 1,5 deci vizet öntünk rá, lefedjük, kis lángon 5 percig főzzük. Közben néhány evőkanál vízzel kiöblítjük a joghurtos edényünket, ez is a készülő szószba kerül. A mentát elmorzsolva hozzáadjuk, belerakjuk a tojásokat, összeforgatjuk, lefödve, kis lángon 4-5 percig pároljuk.
5. Naan kenyérrel vagy párolt rizzsel tálaljuk.

4 főre
Elkészítési idő: 45 perc
Egy adag (rizs nélkül): 333 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.