Csirkegulyás


Hozzávalók:
8 csirkeláb, 4 nagyobb csirkeszárny, 4 közepes nagyságú csirkecomb, 15 dkg húsos füstölt szalonna, kb. 60 dkg vöröshagyma, 6-8 gerezd fokhagyma, 2-2 tvpaprika és paradicsom, 10 dkg kacsa- vagy libazsír, kb. 2,5 evőkanál só, kb. 2 csapott kiskanál őrölt köménymag, 2 kiskanál Erős Pista vagy csípős Piros Arany, 2 evőkanál jóféle pirospaprika, 1 evőkanál füstölt pirospaprika, 2 evőkanál sűrített paradicsom, 8 közepes burgonya, 4 közepes sárgarépa, 2-3 petrezselyemgyökér, kis darab zeller, 1-1 csokor petrezselyem- és zellerzöld
a tálaláshoz:
galuska vagy csipetke

1. A csirkelábakról, miután a körmüket lecsaptuk, az esetlegesen rajta maradó vastag sárga bőrt is lefejtjük. A szárnyakról is, a combokról is lekapargatjuk a szőrszálakat, majd a húst a forgónál kettévágjuk. Az összes hőst megmossuk. A füstölt szalonnát kis kockákra vágjuk. A hagymát és a fokhagymát finomra, a tv paprikát és a paradicsomot apró kockákra vágjuk.
2. Nagyobb fazékban vagy lábasban a zsírt fölolvasztjuk, majd a combokat és a szárnyakat belerakjuk, körös- körül megpirítjuk. Közben mindkét oldalukat sózzuk (kb. 1 csapott evőkanálnyi kell). Az edényből kiemeljük. Visszamaradó zsírjában megpirítjuk a szalonnát, majd hozzáadjuk a hagymát és a lábakat. 5-6 percig pirítjuk, azután kissé megsózzuk, rászórjuk a fokhagyma kétharmadát és a tvpaprikát, így pirítjuk még 4-5 percig. A fele köménnyel fűszerezzük, a fele Piros Arannyal tüzesítjük. A fele pirospaprikával meghintjük, a kockázott paradicsommal és a sűrített paradicsommal ízesítjük, 6 deci vizet öntünk rá, és közepes lángon, lefödve 30 percig főzzük.
3. Ez bőven elegendő idő arra, hogy a burgonyát a sárgarépával, a petrezselyemgyökérrel és a zellerrel együtt megtisztítsuk. Az előbbit 2,5 centis kockákra, a répákat karikákra vagy félkarikákra, a zellert 1,5 centis kockákra vágjuk. A zöldfűszereket finomra aprítjuk.
4. A pirított húsokat a lábakhoz adjuk, lefödve 25 percig főzzük. A krumpli kivételével minden előkészített zöldséget hozzáadunk, 6 deci vizet öntünk rá, lefödve 25 percig főzzük. A pirospaprika másik felét a készülő leves tetején összegyűlt zsiradékba szórjuk. Amikor a zsír beitta, ráöntünk 2 liter vizet, hozzáadjuk a burgonyát, a félretett fokhagymával, köménnyel és Piros Arannyal együtt. Kap 1 evőkanál sót, és 15-18 percig főzzük. Amikor a burgonya is már majdnem puha a tűzről lehúzzuk, lefödjük, így hagyjuk pár percig, ezalatt tökéletesen elkészül.
5. Tálaláskor külön megfőzött galuskát vagy csipetkét rakunk bele.

8 főre
Elkészítési idő: kb. 2 óra
Egy adag (galuska nélkül): 694 kcal
A recept elkészítése IDE KATTINTVA a YouTube-on is megtekinthető.